Családtörténetek blog

“A kapun sem engedtek ki egyedül” – Családi élet és magánélet egy debreceni polgárlány naplójában

Vigh Barbara PhD-hallgató (Debreceni Egyetem) posztjában egy debreceni polgárlány  és családja mindennapi életébe és érzelmi viszonyaiba nyújt betekintést egy 19. század végi napló segítségével. 

Rothschnek Olga Margit (1875-1959) tizenhat éves volt, amikor 1891 szeptemberében elkezdett naplót írni. A posztban az 1893 novemberéig tartó naplóbejegyzések alapján mutatom be egy fiatal lány életét a 19. század végén. Milyen helyet töltött be életében a családja? Mennyi időt tölthetett körükben? Hogyan működött a Rothschnek család a hétköznapokban, milyen kapcsolat fűzte össze a családtagokat és hogyan érintkeztek egymással?

Rothschnek Olga édesapja Dr. Rothschnek Emil a debreceni Arany Egyszarvúhoz címzett gyógyszertár tulajdonosa, édesanyja pedig a nemesi származású Somogyi Róza volt. Három testvére közül három évvel fiatalabb húga, Róza tűnik fel leggyakrabban jegyzeteiben. Édesapja első, fiatalon elhunyt feleségétől, Pratzer-Ludvig Rozáliától született bátyja, Jenő a naplóírás idején gyógyszerész gyakornokként Aradon és Pécsen, majd orvostanhallgatóként Budapesten töltötte ideje nagy részét, nővére, Irén pedig ekkor már nem élt: kisgyerekként a diftéria (torokgyík) áldozatává vált.

A naplóíró Rotschnek Olga Margit (1875-1959)
A Déri Múzeum engedélyével

„Hamar ettünk és szaladtunk a színházba”

Rotchnek Olga naplójában gyakran szerepelnek családjának tagjai, ám a valóságban a fiatal lány lényegesen több időt tölthetett körükben, mint amennyit megörökített. Számos, családi körben zajló tevékenység esetében ugyanis egyszerűen felesleges lett volna külön rögzítenie családtagjai jelenlétét.

Ilyen események voltak például az étkezések. Az ebédek és vacsorák legtöbbször bensőséges, családi körben zajlottak, és a beszélgetésekre is alkalmat teremtettek. Az asztal körül leginkább napjuk alakulásáról számoltak be, de megosztották egymással a társasági körükben hallott pletykákat is. A család mindennapjait persze nem kizárólag a szeretet hatotta át: konfliktusok és szeretet egyszerre voltak jelen életükben. A nézeteltérések is az asztal körül, ismerőseik fürkésző tekintetei elől elzárva robbantak ki leggyakrabban.

A Rotschnek család ebédlője, ahogy a naplóíró megörökítette.
A MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltára engedélyével

A családfő – társadalmi státuszának megfelelően – minden évben páholybérletet váltott, így a família a páros napokon gyakran töltötte estéit a házukkal szemben álló Csokonai Színházban. A gyerekek az 1880-as évek elejétől vehettek részt a színházi esteken. Kezdetben „pesztrástól, éjjeli edényestől” vitték őket magukkal a szülők, ám bánatukra csak akkor, ha nekik való, kellőképpen „tündéries” darabot játszottak. A Hunyadi László című dráma pl. nem ment át a szülők szűrőjén. E darab kapcsán az otthon maradó Olgában számos kérdés merült fel, amelyekre még idős korában is emlékezett. 1952-ben papírra vetett, Események születésemtől esküvőmig. 1875–1895 címet viselő, számos családi történetet őrző visszaemlékezésében így idézett fel egy beszélgetést:

– Hát hogy van az most abban a színházban?  hiszen Hunyadi Lászlót lefejezik. – Károly bácsi: – Hát! Azért Hunyadi László. – És ott mindenki előtt fejezik le a színpadon? – Hát persze! – De hiszen az nem Hunyadi László, hanem egy színész… és akkor az meghal? – Húgom, annak már vége. – Hát hogy vállalhat ilyen szerepet? – Nem kérdik azt! Ha színész lett, ez a sorsa. – És ha legközelebb megint ezt a darabot adják, megint másik színész hal meg? – Csakis húgom, csakis. […] Nem vittek a színházba, hogy fel ne izgassuk magunkat, és íme, Károly bácsi ezt szépen elintézte.

Olga rendkívüli érdeklődést mutatott a színház világa iránt: ezekről az estékről naplójában is tudósított, sőt, olykor az előadásokat is értékelte. A bejegyzésekből kiolvasható, hogy a szülők később sem engedélyezték akármilyen darab megtekintését. Mindkét lány félt a színpadon előforduló lövésektől, így a „hangosabb” előadásokat valószínűleg kihagyták. Fontos szempont lehetett az „illendőség” korabeli normája is: Olga például a Mongodin úr felesége című darabbal kapcsolatban csodálkozva nyugtázta, hogy az első felvonás alatt nem vitték haza őket.

A Rotschneck család. A majdani naplóíró a kép bal szélén áll.
A Déri Múzeum engedélyével

Mivel Rotschnekék társasági körének tagjai gyakran adtak páholyvizitet, a színházi estek sokszor nem maradtak szűk családi körben. Az étkezésekhez hasonlóan ritkán fordult elő, hogy bármely családtag kimaradt volna közös programból. Egy-egy megbetegedés miatt persze előfordult, hogy csak az egyik szülő kísérte el a gyerekeket az előadásra, és a lányok közötti korkülönbség miatt is szétválhatott a család a társasági események alkalmával. A naplóírás éveiben a kisebbik lány, Róza 13–15 esztendős volt, így ő még nem járhatott nyilvános táncmulatságokba, ellentétben a  16–18 éves Olgával. Előfordult, hogy míg a mama táncmulatságra ment nagyobbik lányával, az apa a színházban töltötte az estét a kisebbikkel. Máskor a szülők mentek olyan társaságba, ahová nem vihették gyermekeiket. Ilyen esetekben, hogy a lányok mégse maradjanak szórakozás nélkül, a tágabb családtól kértek segítséget, pl. unokanővérük kísérte el őket a színházba.

A család tagjai gyakran mentek együtt sétálni is. Olykor Rothschnek Emil is velük tartott, ám az, hogy az apa együtt korzózzon a család nőtagjaival, nem volt jellemző. A délelőtti séták idején például általában a gyógyszertárban tartózkodott, estefelé is inkább csak véletlenszerűen csatlakozott a hölgyekhez. Olga többnyire a mamája és húga, Róza társaságában tett eleget a „látni és láttatni” elvárásának. Többször megemlékezett olyan sétákról is, amelyeken ő maga nem vett részt, csak édesanyja és húga. A hölgyekhez korzózás közben gyakran csatlakoztak ismerős fiatalemberek is, így azok a színházi estekhez hasonlóan kevéssé tekinthetők bensőséges családi együttlétnek. A mama és lányai ilyenkor legtöbbször egymás mögött haladtak, ki-ki a maga kísérőjével társalogva.

 

A Rotschnek család életének fő helyszíne, a Kossuth utca Debrecenben, előtérben a színházzal. Forrás: Debreceni Képeslapok 

„Bizonyos jelbeszéddel igen jól megértettük egymást”

Az étkezések, séták, színházlátogatások csak a nap egy részét foglalták le. Olga a fennmaradó idő nagy részét is családja körében tölthette. Ez olyan magától értetődő volt számára, hogy nem is tartotta feljegyzésre érdemesnek.

Az ébredés és az elalvás pillanatait például legtöbbször húga társaságában élhette át, hiszen szobáján vele osztozott. „Bizonyos jelbeszéddel igen jól megértettük egymást” – írta egy hálószobai jelenetet megörökítésekor. A kézjelekből álló jelbeszédet azért dolgozták ki, hogy a lányszoba melletti hálóban alvó szülőket ne zavarják trécselésükkel, illetve nehogy illetéktelen fülekbe jussanak beszélgetéseik. Bár Olga néhány barátnőjével is bensőséges viszonyt ápolt, legfőbb bizalmasa, már csak a közös szoba miatt is, a húga lehetett. Olga ugyanis társaságban – a középosztályi viselkedési normáknak megfelelően – fegyelmezetten tartózkodott az erősebb érzelmek kinyilvánításától. Nem így magányos perceiben, és éjszaka, amikor gyakran sírt. A vele egy szobában lakó testvér, aki egy reggel azzal állt elé, hogy éjszaka kiabált és nyöszörgött, a sírdogálást is hallhatta, és valószínűleg rá is kérdezett az okára. „Kérdezze meg Rózától” – Ezekkel a szavakkal rázott le Olga egy fiatalembert, amikor véletlenül kicsúszott a száján, hogy már azt is tudja, mikor fog meghalni. Az odavetett megjegyzés arról árulkodik,  hogy a lánytestvérek az őket nyomasztó titkokat is megosztották egymással.

A naplóíró húga, Rotschnek Róza (1878-1953)
A Déri Múzeum engedélyével

A lányok elemi és középiskolai tanulmányaikat magántanulóként végezték, így legtöbbször a tanórák idejét is együtt töltötték. Husz Lajostól ugyan nem közösen vették az órákat, de Olga gyakran beült húga óráira is, a tananyag és valami más elfoglaltság (pl. horgolás) között megosztva figyelmét. Hartmann kisasszony nyelvleckéit viszont közösen hallgatták. A naplóíró olykor neheztelve jegyezte fel, hogy a húga mindig azt csinálja, amit ő, de ebben többnyire érezhetően kedvét lelte. Így volt ez például a tanáraik ellen elkövetett közös csínytevéseik során: „Mikor a tankönyvből (idegen nyelveken) egyik nyelvből a másikra kellett mondatokat fordítani írásban, olyan általunk kieszelt mondatokat csempésztünk közé, hogy a k. a. [kisasszony] majdnem elájult. Példának okáért: Miért megy ön teljesen meztelenül az utcán? A k. a. vitatta, hogy ez nem lehet a könyvben, mi vitattuk, hogy benne van” – emlékezett vissza egy diákcsínyre tettükre Olga. Csínytevéseik miatt egyébként több házi tanító is megvált tőlük, míg végre a szülők megtalálták az említett két tanárt, akik huncutságaik ellenére is szeretetteljes viszonyt tudtak kiépíteni növendékeikkel, és akik a lányokat csak legvégső esetben árulták be a szülőknek.

“Igen jól magyarázott, kár hogy nem volt szebb”. A házitanító, Husz Lajos a naplóíró rajzán
A MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltára engedélyével

A 19. század utolsó harmadában a középosztály körében még általánosan elfogadott volt az a nézet, hogy a nőknek nincs szüksége a fiúkéhoz hasonló iskolázásra, elég, ha a műveltség alapelemeinek elsajátítása mellett felkészülnek a háztartás irányítására. A Rothschnek szülők is elsősorban a feleség és anya szerepkörére igyekeztek felkészíteni lányaikat. „Művésznő nem kell nekem, mert a művész mind „csajbókos” [hóbortos] mondta apa, mikor észrevette, hogy a festést-rajzolást komolyan veszem” – emlékszik vissza memoárjában édesapja szavaira Olga, aki festői ambíciói miatt gyakran összetűzésbe került szüleivel. Szenvedélyétől nem tiltották el, hiszen gyakran vásároltak számára a festészethez szükséges kellékeket, sőt, édesapja a képeit is gyakran megdicsérte. A festés miatt kirobbanó viták mégis több alkalommal megjelennek a naplójában. Visszaemlékezése szerint szülei a társasági élet eseményeivel is igyekeztek figyelmét a festészettől elvonni és az idejét lekötni.

A naplóíró Rotschnek Olga és húga, Róza kisgyerekként
A Déri Múzeum engedélyével

“azzal ne engedd egyedül lenni”

Olga igen élénk társasági életet élt, és a társas események során szerzett tapasztalatait naplójában is rögzítette. Barátnői, illetve az ismeretségi körébe tartozó fiatalemberek leginkább a debreceni értelmiségi családokból kerültek ki, de földbirtokosok és kereskedők lányai és fiai is akadtak közöttük. A kortárs csoportba tartozók olykor a lejegyzett családi beszélgetésekben is feltűnnek, de a valóságban még nagyobb teret foglalhattak el a lány életében, mint ahogyan az a naplóban megjelenik.

A Rothschnek család a társas érintkezésében szigorúan alkalmazkodott a középosztályi viselkedési, életviteli szabályokhoz. A lányoknak például tilos volt vendégeket fogadniuk, ha a szülők nem tartózkodtak otthon. Ez érvényes volt a Kossuth utca 15. szám alatti lakásukban és a postakerti nyaralójukban is. A szabály betartását a személyzet is segítette, így csak ritkán fordult elő, hogy egy váratlan látogatót mégis beengedtek a szalonba.

A lányok felügyelete főleg a jellemzően nap közben is otthon tartózkodó mamára hárult. A barátnőkkel való együttléttel kapcsolatban nemigen állított korlátokat, de az kivételes alkalomnak számított, ha lányait egyedül hagyta fiúk társaságában. Olykor, ha sürgős dolga akadt, előfordult ilyen, de ekkor is számolni kellett azzal, hogy bármelyik pillanatban betoppanhat. Olga el is panaszolta, hogy „általában a mamának megvan az a rossz tulajdonsága, hogy mindenüvé akkor érkezik, amikor nem kellene”.

Szigorú normák szabályozták a lányok által teljesített viziteket is. Időnként előfordult, hogy anyai felügyelet nélkül is ott maradhattak vendéglátóik házában, de az oda-, illetve visszautat mindenképpen kíséret mellett kellett megtenniük. A Rothschnek lányok nem léphettek ki megbízható felügyelet nélkül az utcára. Egy ebéd közbeni szóváltásból az is kiderül, hogy az apa a barátnőket nem tartotta megfelelő kísérőnek, mondván „nem jó ebre hájat bízni”. Megbízható kísérőnek a szülők mellett a társaságbeli mamák és a személyzet tagjai (pl. a házmester) számítottak, vagy bátyjuk, Jenő, ha éppen a városban volt. Ez is szerepet játszhatott abban, hogy Olga kifejezetten örült bátyja rövid debreceni tartózkodásainak, hiszen ő engedékenyebb volt, s a testvérek között kötetlenebb beszélgetések is kialakulhattak útközben.

A naplóíró bátyja, féltestvére, Rotschnek Jenő (1868-1937)
A Déri Múzeum engedélyével

A szülők a táncmulatságok során is figyelemmel kísérték gyermekeik minden mozdulatát. Egy estély elbeszélése során a napló rögzítette a beavatkozást is, amikor egy fiatalember, akit egyébként Olga vonzónak talált, illetlenül közel került a lányhoz: „Ekkor én tovább húzódtam. Ő utánam jött. Beszélgettünk, de most jött az üzenet, hogy tüstént menjek a mama mellé és üljek le. Üm!!” Több táncmulatságtól el is tiltották: erről az apa hozta meg a végső döntést, aki e tekintetben igen szigorú volt. Ennek hátterében gyakran egészségügyi megfontolások álltak: a gyógyszerész a hideg miatt féltette lányát, hiszen a táncmulatságok fő szezonja a tél volt, így előfordult, hogy mínusz 14 fokos hidegben kellett volna nekivágni a kocsiútnak (majd a tánctól átizzadva a hazaútnak).

A családfő általában is kiemelt figyelmet fordított a családtagok egészségügyi állapotára. A legapróbb jelek, mint a sápadtság vagy az étvágytalanság miatt is orvoshoz küldte őket. Szeretetteljes, olykor túlzónak tűnő éberségét foglalkozása, kórházi tapasztalatai és az orvos ismerőseitől hallott történetek mellett a családi tragédiák: első feleségének elvesztése, egyik testvérének és elsőszülött kislányának korai halála is magyarázhatja.

A nagylány társas életének korlátozásában azonban a családfői szigor mögött nem csak az egészségügyi aggodalmak álltak. A családban, amely egyúttal uralmi keretként is leírható, a férfi – férj, apa – kiemelt pozícióval rendelkezett. A gyermekek jellemzően apjuk társadalmi státuszát örökölték, és az ő szava volt döntő a család életviszonyainak, lakhelyének, keresetmódjának megválasztásában, a gyermekek nevelésében, és ő mondta ki a döntő szót a párválasztás ügyében is.

A családfő: dr. Rotschnek Emil gyógyszerész (1842-1906)
A Déri Múzeum engedélyével

1892-ben Olga egyik, értelmiségi családból származó barátnője szerelembe esett. Amikor az eset kiderült, a naplóíró édesanyjával ellátogatott az érintett családhoz. A beszélgetés lényegét  így örökítette meg: „De végül azt mondta Szabó bácsi: Ha így van elég baj. De lehet felőlem akár Piti Palkóba, akár a Czieleczky fiúba szerelmes, inkább végig nézem hogy hal meg a szemem előtt, a kezébe adok kést mérget ölje meg magát, de férjül mégiscsak azt fogja választani, akit én akarok.”

Rothschnek Emil is mindent elkövetett, hogy lányait a párválasztás „racionális” rendjére veszélyes érzelemtől, a szerelemtől megóvja. A védekezés fő eszköze az éber felügyelet volt: a társas események során igyekeztek a lehető legkevesebb időre egyedül hagyni lányaikat, és viselkedésüket folyamatosan figyelték. A családfő így fogalmazta meg feleségének Olga „megvédésnek” fő irányelvét: „Nagyon vigyázz rá, ha észreveszed, hogy valamelyik fiatalemberrel szívesen beszél, azzal ne engedd egyedül lenni. Az hadd maradjon ki szép szerével a házból.”

A naplóírót 16-18 évesen, tehát egy átmeneti életszakaszban ismerhetjük meg. Még gyerekre jellemző módon szeretett játszani, csínytevéseken járt az esze, de édesanyja már elkezdte bevezetni őt a felnőtt nők körébe. Ebben a társaságban egyelőre nem érezte otthonosan magát, az asszonyok csevegéseit unalmasnak találta, de a fiatalemberek és a szerelem iránt már élénk érdeklődést mutatott. Az általa kedvelt fiúk némelyike a szülői éberség áldozatává vált, de idővel kiismerve e taktikát, maga is ellenstratégiát dolgozott ki, hogy aktuális ideálja a társasági körében maradhasson. Mivel a szülők elsősorban azt figyelték, kivel tölti idejét szívesen, arra törekedett, hogy ez ne derüljön ki. A vonzónak talált fiúról rosszakat mondott a szülei előtt, ügyelt rá, hogy a táncfelkéréseknél ne mutasson ki rokon- vagy ellenszenvet, ha pedig hölgyválasz következett, olyan fiút választott, akivel kevésbé bizalmas kapcsolatban állt.

 A naplóíró édesanyja, Rotschnek Emilné Somogyi Róza (1852-1911)
A Déri Múzeum engedélyével

„Nagy szükségem volt olyan órára, mikor teljesen egyedül lehettem”

Olga saját vallomása szerint nagyon szerette a magányt, így ahányszor csak módja volt rá, egyedül maradt. Napjainak jelentős részét azonban mások társaságában kellett töltenie: emiatt sűrűn panaszkodott a magánélet hiányára. Panaszai egy része mögött a társas élet szigorú szabályai állnak: még a barátaival is csak ritkán társaloghatott illetéktelen hallgatóság nélkül. Ilyesmire olyankor kerülhetett sor, ha rövid időre négyszemközt hagyták egy vendégével, vagy séta közben, ha édesanyjához is csatlakozott valaki, aki lefoglalta, és így ő kötetlenebbül társaloghatott. A táncmulatságok szintén alkalmat teremthettek nyíltabb baráti beszélgetésekre: a tágas tánctermekben és szalonokban, ha „illendően” viselkedett, kikerülhetett anyja hallótávolságából.

A privát szféra hiányára vonatkozó panaszok másik forrása az volt, hogy a családi otthonban alig volt lehetősége az egyedüllétre. Általában az esti órákban nyílt módja félrehúzódásra, de csak ritkán hagyták egészen egyedül, holott érzelmeit csak így élhette meg igazán szabadon, például csak így sírhatta ki magát. Leginkább a séták kihagyásával tudott lehetőséget teremteni az egyedüllétre. Ilyenkor nem kellett attól tartania, hogy megzavarhatják szülei, akik előtt leplezni kívánta érzelmeit. Ők ugyanis könnyei láttán kizárólag szerelmi bántra tudtak gondolni. Néha valóban ilyen jellegű érzelmek álltak szomorúsága mögött, de a családban zajlott viták is válthattak ki sírást belőle. Legtöbbször azonban maga sem tudott konkrét magyarázatot az érzelemkitörésekre: valószínűleg egyszerűen az átmeneti kor hormonális változásai állhattak a háttérben.

“Októberi rajz” a naplóból
A MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltára engedélyével

A napló forrásértéke

A napló a magány, az elzárkózás műfajaként is értelmezhető. Zárral ellátott kötetekbe vezetett naplóját Olga is féltve őrizte, hiszen lapjaira olyan dolgokat is lejegyzett, amelyeket még a családtagjai előtt sem mondott ki. Olykor azonban mások is bepillantást nyerhettek a papírlapokon megteremtett világába. A festői ambíciókat dédelgető lány jegyzeteit ugyanis tollrajzok sokasága tarkítja, amelyeket gyakran meg is mutatott ismerőseinek. Bizalmasai a rájuk vonatkozó vagy őket érdeklő szakaszokat olykor el is olvashatták.

Nem tudjuk, hogy a vele bensőséges kapcsolatban álló húga ismerte-e a napló tartalmát, ám bátyjának, bár az nagyon kíváncsi volt rá, nem akarta azt megmutatni. A bizalmatlanság elsősorban nem abból fakadhatott, hogy Jenő csak féltestvére volt vagy közöttük több – többnyire banális okokból fakadó – nézeteltérés is előfordult, hanem leginkább a nemükből, nemi szerepeikből fakadó különbségek állhattak mögötte. A napló női írója ugyanis olyan speciális tapasztalatokat is rögzített, amelyekről úgy gondolta, a bátyja nem értené meg azokat. Szülei elől is igyekezett megóvni naplókönyveit, és arra készült, ha mégis kezükbe kerülnének, tréfának fogja titulálni a benne feljegyzett párbeszédeket, titkokat.

Az, hogy esetleg mások is bepillantást kaphattak a napló egyes részeibe, érdemben valószínűleg nem befolyásolta íróját abban, mi kerül a lapokra, hiszen az ő kezében volt a döntés, mit és hogyan mutat meg belőle. Rothschnek Olga naplója tehát a magánélet legerőteljesebb lenyomatának tekinthető. Naplóját maga is őszinte és teljes kitárulkozásnak tartotta. Ezt bizonyítja az a bejegyzése, amelyben utólag megörökítette utóbb alaptalannak bizonyult félelmét naplója vélt „elrablása” után: „Jaj, jaj, ha az ünnep dacára lakatoshoz jut, mi lesz velem, mi lesz belőlem, meg kell, hogy öljem magamat!!!”

“Önarckép”. Ilyennek látta magát a naplóíró.
A MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltára engedélyével