Családtörténetek blog
„…mikor sok kérői voltanak leányának” Menyasszonyok és hozományok a Thurzó családban
Bódai Dalma (Magyar Nemzeti Múzeum) a Thurzó-család két nemzedékének házasságain keresztül a 17. századi arisztokrácia párválasztási szempontjaival ismerteti meg az olvasót.
„A keresztyén leánynak nem szabad férjet keresni vagy házasságrúl szorgalmatoskodni: hanem édes szüléire bízza magát, kik őtet szeretik; kik a világ állapotját tudván, messzére néznek; és jobban gondolkodhatnak szerencséjérűl, hogysem maga a leány; ki otthon rekesztve élvén, nem tudja erkölcsét és állapotját a férfiaknak. Sőt mikor a házasságrúl emlékeznek szüléi, Istenhez emelje szívét a leány, és azt mondja Sárával: Úristen, te tudod, hogy férfiú után nem vetettem szívemet. Azért hagyja szüléire igyét: maga pedig szünetlen könyörögjön Istennek, hogy adjon oly férjet, ki őtet Istentűl el ne szakassza, hanem tekéletes szent életre vezesse.”
(Pázmány Péter: Mint kell az keresztyén leányt nevelni)
Házasság és politika
A megfelelő házastárs kiválasztása a fiatal lányok számára évszázadokon keresztül a szülők feladata volt. Bár a vallási hovatartozás fontos szempontnak számított a megfelelő férj kiválasztásakor, Pázmány Péter fenti soraival szemben a gyakorlatban sokkal többet nyomtak a latban a birtokszerzési kilátások, a politikai, illetve a rokonsági–társadalmi kapcsolatok terén várható előnyök. A lehetőségek feltérképezésére a szülők gyakran a szélesebb rokoni kör segítségét is igénybe vették. A kiszemelt menyasszonyról vagy vőlegényről a családi levelezés hálózatán keresztül igyekeztek minél több információt szerezni.
1615-ben egy morva főúr, Friedrich Teuffenbach tíz pontban foglalta össze magának, hogy milyen szempontok alapján keres menyasszonyt. Fontosnak tartotta, hogy a kiválasztott lány szép legyen, családja pedig régi nemességgel rendelkezzen. Számba vette, hogy a menyasszony várhatóan milyen örökséggel bír majd édesanyja után, kikkel áll rokonságban, és hogy ezáltal a vőlegény milyen társadalmi kapcsolatokat nyerhet, amelyek segíthetik majd a politikai karrierjét is. Teuffenbach figyelembe vette, hogy a házasság milyen gazdasági előnyökkel (birtokgyarapodással) járhat, sőt azt is, hogy esetleg bosszút állhat-e általa valamely ellenségén.
Thurzó György (1567–1616) Magyarország törökverő nádora ugyanilyen tudatossággal keresett magának, később pedig gyermekeinek is házastársat. Ezt illusztrálja az az 1598. február 6-án kelt levele, melyben rokonának, Thurzó Szaniszlónak adott párválasztási tanácsokat. Véleménye szerint nem jó lengyel lányt választani, mert a lengyel nemesség nem lojális a Habsburg családhoz. Adam Wenzel tescheni herceg lányáról is lebeszéli rokonát, mert az öreg hozzá, beteges, csúnya, és örökségre sem számíthat, és egyébként korábban már neki is kínálták. A nádor Pálffy Miklós országbíró véleményére is hivatkozott, aki szerint magyar nemesi családból származó lányt érdemes választani. Hozzátette, hogy a döntés előtt próbáljon minél több információt szerezni a kiszemelt lányról, kérdezze ki azokat, akik ismerik, főleg az egészségére és az erkölcseire vonatkozóan. A Thurzó Szaniszló által végül kiválasztott lányról csak annyit jegyzett meg, hogy a származását tekintve megfelelőnek tartja. Később azonban kifejezte elégedetlenségét a választással kapcsolatban: a lány „bizony nem Dido, de ha úgy meg kedvelte Thurzó Staniszló, hogy ugyan el nem lehet nála nélkül, nem tudom, mit tarthatok immár ellent benne? Mint és hogy megyen véghez az dolog még bizontalan vagyok benne.” [Thurzó György levele Czobor Erzsébetnek. 1598. március 5.]
Thurzó György 1586-ban nősült először: felesége Forgách Zsuzsanna, mostohaapjának, Forgách Imrének az unokahúga lett. A házasságból két lány született. Második feleségét, Czobor Erzsébetet, Czobor Imre nádori helytartó lányát 1592-ben vette el. Ebből a házasságból kilenc gyermek született, közülük öt lány és egy fiú élte meg a felnőtt kort.
Ki az ígéretes vőlegény?
Thurzó György első házasságából született két lánya esetében a kiválasztott férjek elősorban a Thurzó család magyar főnemesi családokhoz fűződő kapcsolatait voltak hivatottak erősíteni. Thurzó Zsuzsannát 1603-ban mostohaanyja családjába házasították be: Perényi Istvánhoz adták hozzá, aki a menyasszony mostoha nagyanyja, Perényi Borbála nagybátyjának unokája volt. A Thurzó–Perényi–Czobor–Forgách családi kapcsolatok generációkra nyúltak vissza. Perényi István nagybátyja vette el Thurzó György húgát, Annát. Perényi Erzsébet, Czobor Erzsébet édesanyjának, Perényi Borbálának húga pedig Forgách Imre (Thurzó György mostohaapjának) első felesége volt.
Thurzó Zsuzsanna első házassága meglehetősen rosszul sikerült, számos konfliktusa volt a férjével, aki szolgálóin keresztül félemlítette meg az asszonyt. Perényi István halálát követően azonban Zsuzsanna még háromszor ment férjhez. Második házassága szintén a már meglévő rokoni kapcsolatrendszert erősítette: Czobor Mihályhoz, mostohaanyja öccséhez ment hozzá. 1617-ben azonban Czobor Mihály is elhunyt, és az akkor már 31 éves asszony szabadabban választhatott (apja időközben elhunyt): harmadszorra Amade Istvánhoz, a negyedszerre pedig Vojko Friedrichez ment hozzá.
Thurzó György első házasságából született fiatalabb lánya, Judit 1607-ben Jakusith Andráshoz ment feleségül. A vőlegény Thurzó Györggyel feltehetően a tizenötéves háborúban került kapcsolatba, mivel mindketten harcoltak a török ellen, Jakusith apja győri alkapitány volt. A család egyébként új volt Felső-Magyarországon, a 16. században telepedtek fel a horvát területekről, azonban már ekkor jelentős birtokokkal rendelkeztek Trencsén vármegyében. Így Thurzó Györgyöt birtokpolitikai megfontolás is vezethette: a lányát egy szomszédos, a megyében erős érdekeltséggel bíró család fiához adta. Jakusith András később nagyon jó viszonyt alakított ki apósával: levelezésükből kiderül, hogy számos alkalommal elkísérte a hivatalos utazásaira, politikai tárgyalásaira is.
Thurzó György nádorrá választását követően lányainak elsősorban politikai megfontolások alapján választott férjet. A Czobor Erzsébettől született legidősebb lányát, Borbálát 1612-ben Erdődy Kristófhoz, Erdődy Tamás horvát bán fiához adta. Azon túl, hogy ez a frigy erős politikai tengelyt jelölt ki a magyar politikai életben, megerősítette a korábbi kapcsolatokat is. A család másik ágába tartozó Thurzó (III.) Kristóf pár évvel korábban elvette Erdődy Annát, Erdődy Kristóf nővérét. Borbála menyegzője így a elmélyítette a család kapcsolatát az Erdődyekkel, egyben horvátországi összeköttetéseit is, melyet korábban a Zrínyiekkel való rokonság alapozott meg. Bár Erdődy Kristóf katolikus volt, Borbála megőrizte evangélikus hitét. Első férje halála után a szintén katolikus Draskovich (III.) Jánoshoz ment hozzá, akit 1648-ban nádorrá választottak. Ez a házasság is tovább erősítette a Thurzó család horvátországi kapcsolatait. A Draskovichok egyébként régebbről is rendelkeztek Czobor rokonsággal, így szegről végről atyafiak voltak már: Draskovich János nagynénje, Draskovich Borbála Thurzó Borbála anyja testvérének, Czobor Bálintnak az unokájához ment hozzá.
Thurzó György Czobor Erzsébettől született második lánya, Ilona 1614-ben Illésházy Gáspárral, Illésházy István nádor (ő Thurzó előtt viselte a legfőbb rendi méltóságot) unokaöccsével és örökösével házasodott össze. Ez a házasság is jól sikerült, a felek már a jegyesség alatt érezhető vonzalmára Czobor Erzsébet is utalt egyik levelében: „[Illésházy Gáspár] azt írta a minap, hogy sok dolga vagyon, de csak az volt, hogy a mátkájával beszéljen”. [Czobor Erzsébet levele Thurzó Györgynek. 1607.] Illésházy Gáspár, akárcsak Erdődy Kristóf, katolikus volt, de Borbálához hasonlóan a házasságban Ilona sem váltott felekezetet.
Thurzó Borbála és Ilona házasságai egyértelműen apjuk politikai céljait szolgálták. Ezek a házasságok, a politikát meghatározó családokkal kialakított kapcsolatok beleillettek Thurzó György politikájába, melyet egyszerre jellemzett az udvarhűség, illetve a rendi érdekek és a protestantizmus melletti kiállás, azaz az állandó kompromisszumkeresés.
Árva menyasszonyok
Borbála és Ilona fényes menyegzőit követően azonban változás mutatkozott a Thurzó család házasságpolitikájában. A nádor elhunytát követően fia, Imre húgai házasságát arra használta, hogy Bethlen Gábort támogató politikai irányvonalát megalapozza. A család hatalma azonban némiképp megtört, így olyan rangú vőlegények, mint korábban Thurzó György nádorsága alatt, nem jelentkeztek a lányokért. Mária 1618-ban egy Pozsony megyei birtokos család fiának, Vizkelethy Mihálynak lett a felesége, aki a Nyáry családdal állt rokonságban. Thurzó Imre, aki ugyanebben az évben Nyáry Krisztinát vette feleségül ugyancsak ezt a családi szálat erősítette tovább. (Erről a házasságról Erdélyi Gabriella posztjában is olvashat a blogon.)
Thurzó Katalin 1620-ban Thököly Istvánnal kötött házasságot. A vőlegény még csak második generációs arisztokrata volt, a kereskedőként karriert befutó Thököly Sebestyén fia. A Thurzó család tehát, hogy a nagyhatalmú nádor elhunyta után megroppant hatalmát ismét megerősítse, kénytelen volt nyitni az újkeletű főnemesi ranggal, de jelentős gazdasági potenciállal rendelkező Thököly család felé. A Thökölyeknek pedig, hogy bekerülhessenek a felső-magyarországi arisztokráciába, rokonságot kellett kiépíteniük annak egyik legnagyobb társadalmi presztízzsel rendelkező családjával, a Thurzókkal.
A legfiatalabb Thurzó-lány, Anna 1622-ben ment férjhez, már Thurzó Imre halálát követően. Mivel azonban a kezét még bátyjától kérte meg Szunyogh János, így ez a házasság is az Imre érdekeit szolgáló frigyek közé tartozik. Az ifjú férj (akinek Anna a második felesége lett, az első a lengyel Sidonia Elisabeth von Promnitz volt) régi Trencsén vármegyei birtokos családból származott, sőt a 17. század elejére már Sziléziában is birtokosok voltak. Emellett nagybátyja, Szunyogh Gáspár Bethlen Gábor diplomatája volt 1621-ben a Velencébe küldött követségnél, és több hadjáratában is részt vett. Feltehetően ezek során került kapcsolatba Thurzó Imrével, aki szakítva apja udvarhű politikájával, Bethlen Gábor mellé állt, s egyik fő embere lett. Imre tehát húga férjhez adása révén a Bethlen-párti nemesekkel erősítette meg kapcsolatait.
A Thurzó lányok hozományai
A Thurzó lányok hozományainak legnagyobb része vásárlások útján beszerzett textilekből, ékszerekből és egyéb ötvösművekből, illetve a Thurzó kincstárból kiválasztott arany- és ezüstművekből állt össze. A hozománylisták struktúrája azonos volt: mindannyian nagy mennyiségben kaptak ékszereket és különböző ötvösműveket – leginkább étkezéshez használt tárgytípusokat – valamint különböző ruhadarabokat, szoknyákat, subákat, fehérneműket és fejfedőket (külön négy-négy rend ruha szerepel minden lány hozománylistájában a szolgálólányaik számára, melyek általában egyformák voltak, még kiegészítőikben is), emellett abroszokat, lepedőket, vánkosokat, melyek leendő háztartásuk alapját képezték.
Zsuzsanna számára Prágában összesen 2413 forint 75 dénár értékben vásároltak ékszereket, köztük két nyakba vetőt, négy függőt, és összesen 23 gyűrűt, Bécsben pedig értékes textileket és további ékszereket összesen 3758 forint 71 dénár értékben. A többi Thurzó lány számára is hasonlóan vásároltak be. Borbála menyegzőjére Bécsben összesen 911 forint értékben vettek ékszereket, nagy mennyiségben drága textileket, 157 darab tálat és 144 tányért 198 forint 45 dénárért, 12 tálat és 12 tányért 559 forintért, 50 csészét 22 forint 97 dénár és 36 gyertyatartót 14 forint ellenében stb.
A vásárlások célja nem csupán a hozomány összeállítása, hanem a menyegzői reprezentáció kellékeinek beszerzése is volt. Thurzó Borbála nagyszabású, politikai és társadalmi–kapcsolatrendszeri szempontból is jelentős menyegzője a család rangjának és hatalmának, illetve gazdasági erejének reprezentációs alkalma volt. Az eseményen 144 főrangú vendég vett részt, akiknek névsora a Német-római Birodalomtól az Erdélyi Fejedelemségig húzódó közép-európai kapcsolatrendszert rajzol fel. Nem kétséges (és a bécsi vásárlási lista is alátámasztja), hogy a terítésre is kiterjedő figyelemmel, gondosan ügyeltek a menyegzőn a családi reprezentáció elemeire, melyek középpontjában ekkor a menyasszony, Thurzó Borbála állt.
A “mennyegzői palota” a nagybiccsei (ma Bytča, Szlovákia) várkastélyban, amelyet Thurzó György kifejezetten lányai esküvői helyszínéül építtetett.
Hozományának listája anyagtípusok szerint épül fel. Elsőként az arany ékszereket sorolja fel: egy komplett nyakbavetőt násfával és négy különálló násfát, nyolc aranyláncot, egy arany övet, két pár kézre valót és 13 gyűrűt írtak össze, majd az ezüstművek között különböző aranyozott mosdókat, poharakat, különböző kialakítású kupákat, kannákat, tányérokat, tálakat, kanalakat, villákat. Az öltözékek a listában harmadik csoportként szerepelnek, köztük 14 bársonyból készült szoknya, atlasz (lágy fényű, lazán szőtt selyemszövet) és egy kamuka (damaszt szövet), valamint hét téli és hét nyári suba. Ezt egészíti ki „a négy leány asszonynak”, vagyis Thurzó Borbála szolgáló lányainak ruhái: kamukából, tafotából (vászonkötéssel szőtt selyemszövet) és angliai posztóból írtak össze hasonló darabokat, négy-négy rend ezüst övet bogláros pártával kiegészítve. Thurzó Borbála hozománya tartalmazott továbbá kilenc főkötőt, hét kopetet (pártához hasonlító fejdísz), ezen felül három süveget, valamint paplanokat, ágytakarókat, superlatokat (ágytakaró/baldachin), abroszokat, asztalterítőket és alsóneműket is.
17. századi főúri női díszruha, valószínűleg Esterházy Orsolya ruhatárából (az Iparművészeti Múzeum gyűjteménye)
Tárgy-genealógia
Egy főnemesi menyasszony ingó vagyonának alapját a hozománya jelentette. Ezt a nagy értékű tárgycsoportot vitte tovább a következő házasságába, és végrendeletében is rendelkezhetett róla. A női testamentumok vizsgálata, a bennük foglalt tárgyak nyomon követése – több generáción át – révén számos információval egészíthető ki az adott család genealógiája és kapcsolati hálózata.
Czobor Erzsébet végrendeletében ingóságai között egykori hozományának egyes darabjairól is rendelkezett, és azokat szétosztotta (mostoha)lányai és unokái között. Lányának, Thurzó Borbálának jutott például „egy szarvas formára való aranyozott kupa, az szarván kláris vagyon”. Borbála a tárgyat élete végéig megőrizte és testamentumában ő is rendelkezett felőle:
„[…] az én szerelmes fiamnak, Erdődy Györgynek hagyom […] egy szarvas formán való pohárt mind kívül belűl aranyozott, az kinek szarvai klárisból vannak”.
Thurzó Borbála végrendeletében is azonosítható egykori hozományának néhány darabja. Második házasságából született fiának, Draskovich Jánosnak hagyott
„egy öreg gyémántos nyakba vetőt, melyben vagyon boglár 16, nyolcz boglárba vagyon négy-négy öreg kárta gyöngy, egy–egy kis gyémánt, s hat boglárban vagyon mindeniknek a közepén egy-egy öreg gyémánt, s kisebb 15, vagyon azon nyakba vetőn egy függő, melyen vagyon öreg gyémánt 5, apróbb 16, három gyöngy szem függ a végén.”
Ugyanez a nyakba vető szerepel Borbála hozománylistájában:
„Egy nyakba vető, melyben vagyon rózsa tizenhat, nyolcában mindenikében négy-négy gyöngyszem, egy-egy gyémánt, négy kicsiny gyémánt, az nyolcadik rózsa az, melyben az násfa függ, melyben vagyon egy öregh gyémánt, és apró gyémánt tizenhat. Azon nyakba vetőn egy násfa, melyben vagyon öregh gyémánt öt, aprób gyémánt tizenhat, az végén három öreg gyöngyszem.”
A Thurzó család kincstárának 1612-től vezetett inventáriumában az ezüstművek összeírása alatt szerepel egy utólagos betoldás:
„Az csehországi királyné adott egy kupát, mely tokban áll, vagyon benne kék és vörös kő nyolc, gyöngyzem 14. Gyöngyházból csinált csigából merőn aranyozott ezüst kupa. Nyom gira 13. Az csehországi király adott egy kupát, hólyagos formán csinált, legfölül vagyon rajta az Politia, egyik kezében sceptrum, másikban sas, fejében korona, vagyon benne egy gyémánt, két rubint, gyöngy is egy néhány. Nyom gira 14.”
Bár a betoldás évszám nélküli, a „csehországi király” kifejezés V. Pfalzi Frigyes választófejedelemre és választott cseh királyra utal, aki 1620 tavaszán több ízben is tárgyalásokat folytatott Bethlen Gábor erdélyi fejedelem követeivel, köztük Thurzó Imrével. A tárgyalás ideje alatt tartották Frigyes harmadik fiának, Rupertnek a keresztelőjét, akinek keresztapja (többek között az újonnan kötött konföderáció és Bethlen Gábor tiszteletére) a fejedelem képében eljáró Thurzó Imre lett. A két tárgy a keresztszülők közötti ajándékváltás nyomán került a Thurzó család birtokába: a Politiát, azaz az állam kormányzásának allegóriáját ábrázoló kupát Thurzó Imre kapta Frigyestől a „gyöngyház csigából” készített darabot pedig felesége, Nyáry Krisztina, Frigyes feleségétől, Stuart Erzsébettől (I. Jakab angol király lányától).
Mindkét darab Hans Petzolt nürnbergi ötvös munkája, aki több példányban is elkészítette a tárgyakat. Méretük, kivitelezésük és szimbólumkészletük alapján egykor uralkodónak szánt ajándékok lehettek. Az elsőként leírt, Prudentiát, a bölcs előrelátást nőalakban megformáló darab egy 54,5 cm magas, 15,5 cm talpátmérőjű, fedeles serleg. Szárát egy delfinen lovagló, kagylókürtöt fúvó szakállas férfi alkotja: Néreusz ábrázolása, aki Poszeidónt megelőzően uralkodott a tengerek felett. A tárgy teste egy befoglalt Turbo marmoratus kagyló, fedelén pedig egy magát tükörben néző nőalak látható, Prudentia allegóriája.
Az összeírásba másodikként betoldott tárgy szintén egy fedeles serleg, magassága 67 cm, talpátmérője 14,9 cm, tetején a Jó kormányzás allegóriájával, amely egy nőalakként, lábainál ülő kutyával jelenik meg, fején koronával, kezében jogarral és sassal. A korona és a jogar az uralkodás szimbólumai, ugyanígy a sas is, illetve egyben a Habsburg család jelképe is, így a német-római császár hatalmával is összefüggésbe hozható. A kutya az alattvalói hűség szimbóluma.
Thurzó Imre halála után a két Hans Petzolt-kupa öröklés útján Thurzó Imre idősebb lánya, Erzsébet, majd az ő házassága révén (ő Esterházy Miklós legidősebb, első házasságából született fia, István felesége lett) az Esterházy család birtokába került. (Thurzó Imre özvegye, Nyáry Krisztina is az Esterházy családba ment férjhez másodszorra: Esterházy Miklóssal kötött házasságot.) A kupákon megjelenített allegóriák – amint az az Esterházy-kincstár forrásaiból kimutatható – fokozatosan elveszítették eredeti értelmezésüket. Thurzó Erzsébet apai örökségének átvételéről szóló igazolásában, 1639-ben a tárgy még „az szep mesterseggel chinált öregh Pohár, kit szegény Athiamnak adott volt Fridericus” megnevezéssel szerepel, a hagyatékát összeíró 1642-es iratban viszont már így:
„egi öregh kupa, a fedelen egi ember formán chinált kép, a bal kezén madár, az másikban sceptrum, az labanal egi Kuvasz, egi kis gyemant az mellén, dirib-darab apro giöngiök körnieöl”.
A tárgy tehát mindössze 23 év alatt előbb szimbólumainak jelentését veszítette el, majd pedig a Thurzó tulajdonába kerülésének körülményei is feledésbe merültek. A fraknói Esterházy gyűjtemény 1685-ös összeírásában az allegória jelentésén némiképp torzítva, provenienciája nélkül már így szerepel a tárgy: „Edgy igen szép eöregh aranyas Gyöngyös feödeles hólyagos Kupa, kinek az teteyén edgy Királyné Aszony edgy Spectrumot tart.”
Kövess a Facebookon, hogy értesülj az új bejegyzésekről!
