Családtörténetek blog

„Neked nem asszony, hanem koporsó kell” – Egy magyar nábob kései házassága

Szilágyi Adrienn történész, az MTA BTK Történettudományi Intézetének kutatója Jókai Mór Egy magyar nábob című regényének lehetséges modelljeit bemutatva bepillantást ad egy öntörvényű reformkori mágnás, Wenckheim József gróf családi viszonyaiba.
A szerző PhD-értekezése Békés megye 19. századi nemesi társadalmáról könyvként is megjelent.

Ki nem ismerné Jókai Mór romantikus regényét a különc öreg mágnásról, aki fiatal polgárlánnyal kötött frigyet, és a házasságból született gyermekkel az utolsó pillanatban kisemmizte rokonát? A reformkorban játszódó történetet 1966-ban Várkonyi Zoltán filmvászonra is vitte.

Az Egy magyar nábob története 1822-ben egy alföldi csárdában indul, Kárpáthy János, a különc gazdag nagyúr és az eladósodott aranyifjú, Kárpáthy Béla (Abellino) találkozásával. Az arisztokráciával kapcsolatos minden negatív toposzt megtestesítő fiatalember épp azért látogatott haza külföldről, hogy átvegye örökségét, halottnak hitt rokona vagyonát. Számos regényes fordulat után Abellino végképp elvesztette a kilátást a végromlásból való menekülést jelentő örökségre, mert az öreg “nábob” feleségül vett egy polgárleányt, aki örököst szült neki. (Ő lesz majd a regény folytatásának főhőse: Kárpáthy Zoltán.) A fiatalasszony belehalt a szülésbe, az öregúr pedig fél év múlva követte a sírba feleségét.

Jókai regényeinek számos hősét “azonosították” már a történészek és az irodalomtörténészek. Vajon kiről mintázta az író a “magyar nábob”, Kárpáthy János alakját? Mit tudunk a lehetséges modellekről, és hogyan keverednek a valós és a fiktív elemek a regényben?

Az Egy magyar nábob címszerepét Bessenyei Ferenc, a léha unokaöccsöt Darvas Iván játszotta. Pap Éva a fiatal feleség, Mayer Fanny szerepében, Major Tamás mint párizsi bankár, Benkő Gyula pedig angol lordként látható. 

Jókai Mór és főhőse, Kárpáthy János

Az egyik hagyomány szerint a regényíró Józsa György – a kortársak általában familiárisan, Józsa Gyuriként emlegették – tiszafüredi földbirtokos alakját örökítette meg, sőt, az ő vonásait fedezhetjük fel az És mégis mozog a föld Csollány Bertijében is. Józsa és a regényhős között azonban a különc életformán kívül nem igen vannak életrajzi egyezések: a tiszafüredi nábob soha nem nősült meg, és így törvényes leszármazottja sem maradt. Mikszáth Kálmán szerint viszont Jókai a kékkői vár urának, Balassa Sándor bárónak a históriáját dolgozta fel, aki hetvenévesen vett el egy szegény lányt, Tary Ilonát. Az örökösök – a báró korára való hivatkozással – kétségbe vonták a házasságból született egyetlen fiúgyermek törvényes származását.

Pankotai Józsa György tiszafüredi földbirtokos. Az adomák Józsa Gyurija valószínűleg sokoldalú tehetséggel rendelkezett, ám “eredetiségét” többnyire csak durva, olykor extrém csínyekben mutatta meg.

A két világháború között a műkedvelő történetbúvár, Hegyaljai Kiss Géza vetette fel, hogy Kárpáthy János mintája Wenckheim József Antal (1780–1852) kígyósi földesúr lehetett. A regény kritikai kiadásának sajtó alá rendezője, Szekeres László szintén valószínűnek tartotta a feltételezést, hogy a főhősben a Békés megyei földesurat ismerhetjük fel. Ha azonban a Kárpáthy család regénybeli kárpátfalvai és madarasi kastélyait a Wenckheim család gyulai vagy kígyósi kastélyaival azonosítanánk, lebecsülnénk Jókai regényírói képzeletének erejét. Az 1853-54-ben megjelent regényben a közelmúlt valós történeti alakjai irodalmi formát kaptak, hogy Jókai tolla alatt hidat verjenek a még el nem jött polgári társadalom eszményei és a széthullott feudális rend különcei között.

Az Egy magyar nábob először a Pesti Naplóban jelent meg folytatásokban. Első rész, 1853. július 1.

Wenckheim József Antal, a Békés megyei magyar nábob

Békés megye öthatodát a török kiűzése után Harruckern János György (1664–1742) kapta meg, aki a hadsereg élelmezése terén tett jelentős szolgálatokat. A hatalmas birtokot egyetlen fia, Ferenc örökölte. Mivel ő fiúgyermek nélkül halt meg 1775-ben, a század végén a birtokegyüttest a leányági örökösök – Harruckern János és Ferenc lányainak családjai – öt egyenlő részre osztották fel: a gyulai és békési birtokrész a Wenckheim, a szarvasi a Stockhammer, a csabai a Siskovics, a szentesi pedig a Károlyi család birtokába került.

A birtokszerző ős: Harruckern János György 

A gyulai és a békési birtokrész megszerzésével a Harruckern-örökség legnagyobb része a Wenckheim família kezére került. Az uradalom gyulai részét a birtokszerző dédunokájának, Gruber Teréziának a férje, Wenckheim József (1733–1803) kapta meg, a békésit pedig a szintén Harruckern-lányt feleségül vevő Wenckheim János fiai örökölték. Wenckheim Józseftől a gyulai uradalom irányítását halála után fia, József Antal (1780–1852) vette át. Ő a “magyar nábob” egyik feltételezett modellje…

Wenckheim József a visszaemlékezések szerint egyszerű, puritán életet élt kígyósi kúriájában. Kiváló gazdának számított. A saját maga által vezetett birtokán ménest alapított, és a nevéhez fűződik a dohánytermesztés elindítása is Békés megyében.

Wenckheim József gróf arcképe, Vasárnapi Ujság, 1882.

Nem hiába tartják egész nemzetünket arisztokratának, de Magyarország nem volt szegény soha „igazi urak”-ban. Urakban, akik nem csak vagyonra, előkelő származásra voltak urak, de jellemök nemes tulajdonaiban, fenkölt érzületeikben s lelkükben a közönségest fölülhaladó szárnyalásában is megfeleltek annak a fogalomnak, melyet klasszikus hellén kötött ahhoz a fogalomhoz, hogy »arisztoi«: a »legjobbak«. Egyikét a legjobbaknak kívánjuk ez alkalommal bemutatni gróf Wenckheim József Antalban, aki e század első felében az ország leggazdagabb főurai egyikének volt elismerve, aki valóságos unikumnak volt tekinthető abban a tekintetben, hogy óriási vagyona, régi családfája, összeköttetései, hagyományai, s ami kor arisztokratáinak szelleme dacára a lehető legegyszerűbb életmódot folytatá a büszkeségét nem a külső csillogásban, hiú élvezetekben, költséges és zajos kedvtelesékben, hanem abban keresé, hogy jólétet terjesszen maga körül s azok az eszközök, melyeknek urává a születés véletlene tevé, áldássá váljanak kezében embertársaira is.

Vasárnapi Újság, 49. szám, 1883. december 3.

Wenckheim gazdasága és egyszerűsége mellett híres volt vendégszeretetéről is: kastélyában minden étkezésnél szabad teríték várta az érkezőket. Vasárnaponként zene és tánc színesítette a délutánt. (A reformkori nemesi életformáról bővebben olvashat A régi jó táblabírák világacímű posztban.)

Itt lakott, egyszerű, csillogás nélküli életet élve, az ország legrégibb arisztokrata családjainak ivadéka, hatvanezer hold legjobb minőségű föld ura, a csendes puszta földszintes házában, melye oly előszeretettel nevezett tanyának s magát tanyásnak. […] Ez a szerény grófi lak nem mindenkor volt ám csendes. Sok fényes ünnepélyt, sok vidám napot látott az. Az arisztokrácia, a nemesség, papság, polgárság, a közelben állomásozó tisztikar igen gyakran megfordult itten. […] A megyei választások, főispáni instellációk és nagygyűlések után rendesen egész testületileg vonult ki az egész tisztikar és nemesség Ó-Kígyósra, víg kedéllyel fűszerezett, ízletes magyaros lakomákra. És a dúsgazdag gróf ilyenkor is hű maradt az ő egyszerű szokásaihoz, a legnagyobb vendégségek alkalmával épen úgy, mint közönségesen mindennap, asztalához ülteté egész környezetét, tisztjeit az utolsó írnokig s ő maga legutoljára szedett tányérjába minden tálból »mert – úgymond – így legalább biztos vagyok, hogy lesznek figyelemmel a konyhában és főznek annyit, hogy jusson még – én nekem is.« Azt a vendégszeretetet különben, melyről az egész kontinensen oly híres nemzetünk, senki sem gyakorlá nagyobb mértékben, mint ő. A nábobi hírű főúrnak még lakószobája is a legegyszerűbben volt bebútorozva.

 Vasárnapi Újság, 49. szám, 1883. december 3.

A nábob kifejezést az egykorú szóhagyományok is megerősítették: Takácsy Dénes, egykori kígyósi plébános szerint Wenckheim szerette magát is nábobnak mondani. A kifejezés a 18. század vége felé jelent meg a magyar nyelvben, és eredetileg a mesés gazdagságú indiai gyarmati méltóságokat (helytartó) jelölte, de a reformkorban már egyszerűen nagyon gazdagembert értettek az ekkorra közkeletűvé vált fogalom alatt.

Az ókígyósi Wenckheim-kastélyt az 1870-es években Ybl Miklós tervei alapján építtette a “nábob” lánya és veje. A régi “tanyáról” nem ismerünk ábrázolást.

Egy kései házasság

Wenckheim József Antal háromszor házasodott, és mindháromszor semmibe vette a kor szokásos párválasztási normáit, amely az endogámiát írta elő. (A házasulók rendi állásának, társadalmi státuszának, vagyoni viszonyainak, vallásának stb. lehetőleg azonosnak, de legalábbis közel állónak kellett lennie. Erről bővebben olvashat a “Szerelem nélkül is köttethetők boldog házasságok” című posztban.) “Választásában nem a magas születést, fényes nevet és nagy vagyont kereste, hanem egyedül szívének vonzalmára hallgatott” – írta a grófról az őt közelről ismerő Göndöcs Benedek lelkész. Első felesége a köznemesi származási Klempay Regina, az Arad megyei alispán lánya, második neje pedig a (talán polgári származású) Feicht Anna volt. Mindketten özvegyként álltak oltár elé a főnemessel, s mindkét házasság gyermekáldás nélkül, az asszonyok korai halálával ért véget. A kétszer megözvegyült, és a korban már nagyon öregnek számító mágnás harmadszor is megnősült: Scherz Krisztinát vette feleségül.

Krisztina születésének körülményei homályosak. Amit biztosan tudunk: 1825. augusztus 8-án született, és anyja, a 35 éves Müller Katalin a nábob kulcsárnőjeként dolgozott. Scherz József, akinek a nevét az újszülött megkapta,  szintén a gróf alkalmazásában állt, és fiával Pozsonyból került Kígyósra. A kislányt törvénytelen gyerekként emlegetik, pedig a “hivatalos” szülők házasok voltak: Scherz özvegyemberként vette el Müller Katalint, ám egy évvel korábban halt meg, mint hogy Krisztina megszületett volna. Krisztina apjának bizonytalansága és törvénytelen gyermekként való születése a későbbieknek további pletykáknak és támadásoknak adott lehetőséget. Miután Krisztina születésekor az apa már nem élt, így a későbbiekben fia, ifj. Scherz József – akkor már mint uradalmi tisztviselő – segítette mostohaanyját és mostohatestvérét. (A támogatás ténye egyértelműen ellenkezik azzal a sommás vélekedéssel, miszerint a mostohák közötti rossz viszony törvényszerű lett volna.)

Az anyakönyvi bejegyzés szerint Wenckheim József Antal császári királyi kamarás 1847. november 25-én vette feleségül Scherz Krisztina polgári állású hajadont, gyulai származású kígyósi lakost. A házasság megkötésekor Scherz Krisztina 22, Wenckheim József Antal pedig 67 éves volt. Tanúk Vieland János uradalmi pénztárnok és Keller József székudvari tiszttartó urak voltak. Az esküvőn előkelőségek nem vettek részt, csak az uradalom személyzete volt jelen a jeles napon.

Nemcsak Scherz Krisztina törvénytelen származása, hanem az idős gróf és a fiatal lány közötti házasság is sok szóbeszédre adott okot. A házasságot a reménybeli örökösök érthetően nem fogadták örömmel. Állítólag Wenckheim Károly – József Antal testvérének, Ferencnek a fia – például igencsak zokon vette, hiszen hatalmas vagyont örökölhetett volna gyermektelen nagybátyja után. A környékbeli hagyomány szerint az unokaöccs dühében egy fekete koporsót küldött az új férjnek azzal az üzenettel: „Neked nem asszony, hanem koporsó kell.” A történet hitelessége azonban kétes, elképzelhető, hogy az később éppen a Jókai-regény hatására keletkezett.

Másfél évvel az esküvő után, 1849. április 21-én megszületett az egyetlen gyermek és egyben egyedüli örökös, Krisztina Annamária Regina. (A kislány a keresztségben a gróf mindhárom feleségének a nevét megkapta!) A keresztapa Keller János volt, aki már a házasságkötésnél is tanúskodott, a keresztanya pedig Fröhlich Rozália lett.

Krisztina mindössze hároméves volt, amikor a gróf 1852-ben elhunyt. Wenckheim végrendeletében gyámszéket nevezett ki vagyona kezelésére. Egyik gyámja anyja mostohabátyja, a már említett ifjabb Scherz József, a másik pedig Göndöcs Benedek lett. Fiatal papként Göndöcs keresztelte a grófkisasszonyt, majd nevelője és tanítója, később pedig eskető lelkésze lett. Göndöcs a Wenckheim családdal fenntartott szoros kapcsolatát Gyula város felvirágoztatására is használta: valószínűleg ennek  is volt szerepe abban, hogy 1881-ben és 1884-ben országgyűlési képviselővé választották az alföldi városban.

Érdemes hangsúlyozni, hogy Wenckheim József Antal mindegyik esetben rangon alul házasodott, és a főúri rokonok vagy más mágnások sem az esküvőnél, sem a keresztelésnél, de később a vagyon gondozásánál sem kaptak szerepet. A vélhetően a regény ihlette helyi hagyományt forrásokkal nem tudjuk alátámasztani, azaz nincs nyoma, hogy a Wenckheim-rokonok valóban megtámadták volna József Antal egyetlen örökösének jogait. Pedig a gróf egyéni választása, rangon aluli házassága anyagi és presztízs-szempontból egyaránt szembehelyezkedett az érvényes normákkal és család érdekeivel.

Göndöcs Benedek

Az „ország legműveltebb és leggazdagabb árvája”

A gróf 1852-es halála után tehát a békési birtokot a kígyósi uradalommal együtt egyetlen lánya, a kiskorú Wenckheim Krisztina örökölte.

Anyját még a születése évében, atyját pedig 1852-ben elveszítvén, árvaságra jutott, de atyja végső intézkedéséből Göndöcs Benedek pusztaszeri apát, meg Scherz és Farkas uradalmi főtisztek személyében olyan gyámokat kapott, akik mind illő neveléséről a legcélszerűbben gondoskodtak, min pedig roppant örökségét a leghívebben kezelték. Mikor fölserdült beutazta egész Európát, majd pedig itthon elfoglalta helyét a főúri társadalomban, mely az »ország legműveltebb és leggazdagabb árváját«, a jeles tulajdonairól és nagy jótékonyságáról már akkor híres grófkisasszonyt, mondhatni, ünnepelte benne.

Vasárnapi Újság, 27. szám, 1897. július 4.

A helyi hagyomány megőrizte annak az epizódnak az emlékét is, amikor 1857-ben a Békés megyébe is ellátogató Ferenc Józsefet és Erzsébetet a nyolcéves kis grófnő verssel és ezüstkosárban elhelyezett virágcsokorral köszöntette. Krisztina gyámjai a régi kúria közelében még diadalkaput is emeltettek, amelynek nyugati oldalára „Isten hozott!”, a keleti oldalára pedig „Éljen a haza” felirat került.

Wenckheim Krisztina 1872-ben unokatestvérével – az apjának a legenda szerint koporsót küldő Wenckheim Károly fiával -, Wenckheim Frigyessel kötött házasságot. Az esketést Göndöcs Benedek végezte el. Frigyesnek és Krisztinának négy lánya és három fia született.

Wenckheim Frigyes és Wenckheim Krisztina családja a szülők ezüstlakodalma alkalmával. Vasárnapi Ujság, 1897

Fikció és valóság – egy 19. századi korrajz

A regényben a fiatal Mayer Fannyt egy különc öregúr vette feleségül. A kétes családi hátterű polgárlányt az öreg gróf barátjának felesége, Szentirmay Rudolfné segítette az előnyös frigyhez. Kárpáthy és Szentirmay barátsága magyarázza a regény egyik nagy fordulatát: a korábban olykor a normalitás határát súroló különc Széchenyi István követőjévé, vállalkozásainak támogatójává vált. A barátság még szorosabbá vált, amikor Szentirmayt a közeli megyébe főispánnak nevezték ki. Ebben a szálban az Orczy és a Wenckheim család aradi kapcsolatai fedezhetők fel: József Antal gróf rokonai ugyanis – báró Wenckheim József és báró Orczy László – egymást követték az aradi főispánságban. Erről a családi kapcsolatról Jókai is tudhatott és beépíthette azt a regényébe.

A névegyezés folytán is könnyen azonosíthatták az olvasók Kárpáthy Béla – azaz Abellino – alakját báró Wenckheim Bélával. Jókai azonban szükségesnek látta kijelenteni, hogy Abellinot nem konkrét személy után mintázta: alakjában egy sor főúri jellemtelenséget olvasztott egybe. Kárpáthy János agarászegyletet szervező buzgalmának említésében viszont akár Wenckheim Bélának a csákói vadászegylet érdekében kifejtetett buzgólkodása is felfedezhető.

Wenckheim Béla báró (1811-1879)

Scherz Krisztina Fannyval való egyeztetése szintén inkább a különbségekre mutat rá. Jókai a fiatal feleséget pozsonyi lánynak írja le, a valóságban azonban sem Scherz Krisztinának, sem anyjának nem voltak pozsonyi kapcsolatai, csupán állítólagos apja volt az, aki Pozsonyból költözött a megyébe. A regényben a fiatal Kárpáthy Jánosnénak fia születik, a valós történetben lánygyermek lett az örökös. Az eltérésekkel persze Jókai akár szándékosan is távolíthatta regényhőseit a tekintélyes Wenckheim család valóságos történetétől.

A valós és fiktív elemek azonosságának és különbözőségének keresése érdekes, de nem igazán fontos szellemi játék. Az Egy magyar nábobot inkább mint a 19. század első felének korrajzát, nem pedig mint kulcsregényt érdemes olvasni. Cselekményében több történet fonódott össze: a bolondos tiszafüredi nábob “csínyei” és a kései, rangon aluli, a család érdekeit sértő házasság mozzanata a Wenckheimek családi krónikájából. A korszakban jól ismert, a sajtóban is olvasható történetek felkelthették Jókai Mór figyelmét, hogy végül regényeinek figuráiban összeolvadva keljenek új életre. Az egykorú olvasóközönség érdeklődését persze minden bizonnyal fokozta, hogy felismerni vélték a regény lapjain ténylegesen létezett kortársaikat is.

Wenckheim József gróf és Scherz Krisztina temetkezőhelye 

  Kövess a Facebookon, hogy értesülj az új bejegyzésekről!