Családtörténetek blog

“Szülőnek lenni a szélesebb értelemben” – Főúri nevelés a Teleki-családban

Vaderna Gábor irodalomtörténész, az ELTE Bölcsészettudományi Karának oktatója, a Nyugat-magyarországi irodalom, 1770-1820 Lendület Kutatócsoport tagja egy művelt főúr és ambiciózus apa, idősebb Teleki László nevelési elveit és annak gyakorlati eredményeit mutatja be.

A grafomán gróf

Amikor 1796-ban az ifjú Szabó András megkérdezte gróf Teleki Lászlót (1764–1821), hogy milyen módon kívánja neveltetni fiait, valószínűleg csak néhány általános szempontot várt. Teleki pedig leült és írt. És írt. És aztán még írt egy kicsit. Nem hiszem, hogy Szabó arra számított, hogy 84 sűrűn teleírt lapot fog kapni, amely megállná a helyét a korszak neveléselméleti értekezései között is. Teleki László a korszak grafománjainak egyike, ez tiszta sor. Egyszerűen képtelen volt rövidre fogni. Talán nem is akarta. Testgyakorlatok, mosakodási szabályok, elsajátítandó erények, a tudományokra való képzés elméleti és gyakorlati kérdései taglaltatnak áradó bőségben.

Persze túl könnyen elintéznénk ezt a dolgot, ha csak annyit mondanánk róla, hogy egy megszállott gróf túl sokat írt a leendő nevelőnek. Vajon miért fordított az amúgy igen elfoglalt ember ennyi energiát arra, hogy a nevelésről értekezzen? Vajon volt értelme ennek az egésznek: valóban jobb neveltetésben részesültek így gyermekei? És miképpen ragadható meg a nevelés „népszerűsége”? A továbbiakban erre a három kérdésre keresem a választ.

Id. Teleki László gróf  (1764-1821)

A nevelés értelme

A 18. századot a pedagógia évszázadának is szokás nevezni. Egyfelől a gyermek a maga gyermeki státuszát ekkor kezdi elnyerni a családban. Terjed az a szemlélet, amely a nevelésben tekintetbe veszi az életkort, a testi és szellemi adottságokat, a környezetet. Másfelől a 18. század antropológiai gondolkodása az embert nevelhetőnek és nevelendőnek tartja. Nemcsak tudást, ismeretet lehet közvetíteni a nevelés révén, hanem ekkor már meg is akarják formálni az egyéniséget, hogy aztán felnőttként hasznos tagja lehessen a társadalomnak. A gyermekkor felfedezése, vagy inkább újraalkotása együtt járt annak a nézetnek az elterjedésével, hogy a gyermekből a jó nevelés mindenképpen erényes, tanult felnőttet alakíthat ki. (A gyermekhez való viszony alakulásáról bővebben a blogon: “Szülőim puritán szigort gyakoroltak”)

Nem véletlen, hogy Teleki ezzel kezdi Szabónak küldött hosszas fejtegetéseit. Nézzük csak, mit mond a szülői felelősségről!

Szülőnek lenni a közönségesebb értelemben igen könnyű dolog, arra sem értelem, sem egyéb elmebéli tehetség nem kívántatik, hanem csak csupán fizikum, amely valamint az emberi nemzetben megvagyon, úgy a legbutább és legalacsonyabb állatok nemében is feltaláltatik, és így ezen tekintetben az emberi nemzetnek semmi elsősége nincsen a több állatok felett.

Az embert a nemzési képessége nem különíti el az állatoktól. Tagadhatatlan. Mi a különbség hát köztük? A második mondatban éppen a nevelés emeli ki az embert ebből a helyzetéből:

De szülőnek lenni abban a szélesebb értelemben, amely aszerint az azon ártatlan lelkek létezésének nemcsak oka, hanem a jó nevelés által az ő jövendőbéli boldogságuknak is formálója; ez a mesterség, ez az, ami az embernek a több állatok felett elsőséget adhatna, és ez az a pont mégis, amelyről valamint így előbb minden szülőnek éjjel-nappal kellene gondolkodni; úgy másfelől e mai világ romlottsága miatt csak igen ritka [kevés] szülők gondolkodnak.

Teleki szerint a szülőknek éjjel-nappal azon kellene gondolkodnia, hogy a nevelés emeli az állatok fölé az embert. Nyilván némiképp túlzás, hogy valaki folyton ezen törje az agyát. Ugyanakkor fontos, hogy a nevelés – és nyilván a nevelés révén elsajátítható kultúra – teszi az embert emberré. Teleki titkos vitapartnere Jean-Jacques Rousseau, aki a természeti nevelés híveként lett ismert, bár többen idézték a korban, mint olvasták. Teleki titkos támogatója e vitában John Locke, akinek nevelési értekezését a korabeli arisztokrácia tagjai előszeretettel forgatták. Nem puszta szószaporítás ez itt: Teleki nyilván azt szerette volna, ha Szabó tisztában van azzal, hogy ő milyen álláspontot képvisel e vitában.

Akivel Teleki a nevelésről kimondatlanul vitatkozott: Jean-Jacques Rousseau, amint egy elképzelt jelenetben gyógynövénytanra oktatja Girardin márki gyermekeit 

A jó szülő gondos nevelést biztosít, a világ azonban romlott és anyagias. Erről szól a harmadik mondat:

A világi kincseknek gyermekeink számára való egybegyűjtése, annyiban ugyan jó dolog, amennyiben őket abba az állapotba teszi, hogy másokra nem szorulván az élet táplálására megkívántató szükséges eszközöknek megszerzéséről éjjel-nappal nem kénytelenek gondoskodni, de ez is a jó neveléshez képest nemcsak igen alávaló [kevésbé értékes] kincs, hanem merem állatni, hogy az enélkül valamint soha semmit sem ér, úgy gyakran valóságos veszedelem.

A pénz nem boldogít. Persze jó, ha van – s Telekinek van. De ez nem elegendő, hiszen a nevelés nélkül nemcsak értéktelen („alávaló kincs”), de akár még veszedelmessé is válhat. Ez a mondat is tisztáz egy-két dolgot: elsősorban azt, hogy nem elkényeztetett ficsúrokat akar neveltetni fiaiból, ám azt is, hogy Teleki komolyan veszi a vagyon veszélyeit. A luxus ugyanis elpuhít, az erények meglazulnak, ha az anyagi javak felhalmozása céllá válik.

Teleki László tájékozott volt korának nevelési vitáiban, s feltételezte, hogy a leendő nevelő is az. Ezért elegendőnek tartotta csak utalni három mondatban, hogy ő miképp is képzeli a dolgot. Eszerint az embert nem pusztán társadalmakba szerveződése különíti el az állatvilágtól, hanem a nevelés által kialakított kultúrája. Ez az, ami társas szerveződéseit meghatározza – s kevéssé a vagyon és a pénz. A társadalomnak az a kritikája tehát, mely a vagyont jelöli meg az emberi elaljasulás okaként, jogos, ám az ebből még nem következik, hogy a tulajdonlás önmagában veszélyes, s hogy a kultúra tenné tönkre a természet által szabályozott erényközösséget.

Teleki pedagógiai nézeteinek forrása: John Locke és a nevelésről írt híres műve

A Teleki-fiúk

Egyenesség, önbizalom, a tökéletes engedelmesség megnyerésének módszerei, a makacsság ellen, kegyesség, felebaráti szeretet, tisztelet, jámborság, nyájasság, szemérem, nobilis ambitio (itt: nemes részrehajlás), jótétel, igazmondás, háládatosság, külső magaviselet, italbéli csinosság, alvásban való csinosság, testnek csinosan való tartása – ezek mind külön tárgyaltatnak. Teleki életre szóló programot ad Szabó András kezébe, a kisgyermekkortól a felnőttkorig foglalja össze a nevelés alapvető céljait. A megközelíteni vágyott erényeket egészítik ki tartalmi-műveltségi elemek, ám ezekre jóval kevesebb figyelmet fordít.

A nevelési terv készítésekor Ádám nyolc, József hét, Sámuel négy esztendős. Teleki László arra is ügyel, hogy differenciált képet adjon fiairól. A nevelés akkor hatékony, ha a megfelelő képességeket erősíti, s ehhez figyelembe kell venni a gyermekek alkati adottságait. Ekkor általános vélekedés volt, hogy a személyiséget a vérmérséklet a befolyásolja. Az ókorból örökölt humorálpatológiai elképzelés szerint az emberi testben áramló különböző folyadékok (vér, epe) és váladékok (nyák) mennyisége és mértéke felelős az emberek között megfigyelhető temperamentum-béli különbségekért. Ennek alapján különböző típusokat lehet elkülöníteni egymástól (szangvinikus, kolerikus, melankolikus és flegmatikus), s ezek kombinációjából alakítható ki egy-egy konkrét személyiség pszichológiai rajza. Teleki így foglalja össze a tudnivalókat:

A nagyobbik fiam Ádám ezek szerint sanguinicum temperamentummal bír, nem kis dózis cholericum temperamentummal elegyítve, mely szerint benne flegma semmi sincs. [Azaz: a memóriája nem túl jó, de van benne ingenium, tehetség, alkotóerő.]

Józsi fiamban a cholericum temperamentumnak az első, ehhez egy formaelegyítéssel van kötve a sanguinicum és phlaegmaticum. Ennek elméje nehezebben fog, de amit megfogott mélyebben is belé nyomatik.

A legkisebb fiamat, Samut, mikor ezt írom, még nem ismerhetem jól, mivel két esztendőtől fogva a testvérnénémnél [gróf Teleki Johanna, báró Prónay Sándorné] lévén, nem volt annyi alkalmatosságom a természetét kitanulni.

A legidősebb Teleki-fiú, Ádám. 1809-ben lépett katonai pályára, és 1848-ra tábornoki rangig emelkedett. A Jelačić ellen vonuló sereg főparancsnokaként választania kellett az uralkodónak, illetve a magyar kormánynak tett esküje között. A határozatlan tábornok rosszul jött ki a csapdahelyzetből: mind a magyarok, mind a császáriak árulónak bélyegezték. 1852-ben rangjától megfosztva halt meg a családi birtokon, Szirákon.

Talán ezek a korai jellemzések már azt is előrevetítették, hogy milyen pályára léphettek a fiúk. Mind a hárman fényes karriert futnak majd be felnőttként. Ádám felívelő katonai karrierjét az 1848–49-es szabadságharc töri ketté (vonakodott szembeszállni Jelačić seregeivel); József a Magyar Tudós Társaság (a későbbi Akadémia) alapító elnöke, történész, könyvtáralapító, politikus, Erdély kormányzója; Sámuel császári és királyi kamarás, a Dunamelléki Református Egyházkerület főgondnoka. Lehetne még sorolni a főispánságokat, egyházi funkciókat, adományokat.

A legkisebb fiú, Sámuel örökölte apja erős pedagógiai érdeklődését: a reformátusok világi elöljárójaként “legfőbb szenvedélye volt az ifjúság nevelésére ügyelni s azoknak a tudományokbani haladásukat figyelemmel kísérni”. 

Ha azt vesszük, hogy mi lett a Szabó által nevelt fiúkból, elégedetten bólinthatunk hát. A gondos nevelés meghozta gyümölcsét. Az persze kérdés maradhat, hogy vajon a gondos nevelés önmagában elegendő garancia-e arra, hogy valakiből a politikai elit tagja lehessen. Tudnék arra is példát, amikor a körültekintően kiválasztott nevelő, az alaposan átgondolt nevelési program és a ráfordított erőforrások kellő mennyisége ellenére a végeredményként kialakított felnőtt mégsem lett a politikai elit feltűnően tehetséges tagja. Neveket nem mondok. Nem mondok, mert azt sem lehet pontosan rekonstruálni, hogy milyen adottságokkal rendelkezett a gyermek, hogy végül is miképp kísérelte meg a család nyomon követni a felnőtté válást, milyen egyéb hatások érték az egyént, s végső soron az is nehezen mondható csak meg, hogy mitől lesz valaki sikeresebb vagy sikertelenebb, feltűnő vagy jelentéktelen tagja az elitnek.

A főrangú csemeték gondos nevelése látványos eredményeket hozott. A látványos jelzőt itt szó szerint érthetjük: a gondos nevelés gyakorlata akkor látszott igazán, amikor eredményes volt.

A középső fiú, Teleki József a Magyar Tudományos Akadémia első elnöke volt negyedszázadon át. Főnemesi rang, valódi tudományos munkásság, nemzeti elkötelezettség, rokonszenv a haladó eszmék iránt, de minden gyanún felül álló királyhűség – az alapító Széchenyi István szemében ő volt a tökéletes választás a posztra.   

A nevelés popularizálódása

A gondos nevelés Teleki által leírt módszerei elsősorban a főrangúak között terjedtek el. Hogy ennek a tudásnak milyen elemei voltak pontosan, erről sokat tudunk, mégis keveset. Ez az időszak a tudomány popularizálódásának kora: különböző sajtótermékek közöltek összefoglalókat tudományos eredményekről, vettek át ismeretterjesztő cikkeket német, francia és angol lapoktól, s olyan információk terjedtek bizalmas beszélgetésekben, magánlevelek révén, melyek hasznára válhattak annak, aki hatékonyabban kívánta nevelni gyermekét. Különböző orvostudományi vélekedések futótűzként terjedtek. Például ekkortájt lesz közkeletű az a vélekedés, hogy a csecsemőknek anyatejre van szükségük, vagy hogy a családon belüli formális viszonyokat személyes kapcsolattá kell elmélyíteni (azaz hogy a szülők személyükben szeressék és ismerjék utódaikat és viszont).

Teleki László értekezése az efféle neveléselméleti vélekedések széles tárházát vonultatja fel. Szisztematikus mivolta és mélysége mindenképpen kiemeli a korabeli hasonló irományok közül. Ugyanakkor nehezen bemérhető, hogy a benne felvonultatott tudás mennyiben volt egyedi, s mennyiben a kor popularizáldó pedagógiai és orvostani tudásának lenyomata. Amikor például a természetes kíváncsiságról értekezik, nemcsak a gyermeki érdeklődésben rejlő előnyöket említi meg, hanem a veszélyekre is felhívja a figyelmet. A nevelő figyelmébe ajánlja a korszak egyik tudományos bestsellerét: Samuel-August Tissot-nak az önkielégítésről írott rövid munkáját. A svájci orvos szövege tele van önéletrajzi elemekkel, sokszor hivatkozik barátaival kapcsolatos anekdotákra, az esetek szinte mind saját praxisából származnak. Megdöbbentő népszerűségét részben jó stílusának köszönhette. S emellett annak, hogy beszélni kezdett egy olyan problémáról, melynek kapcsán a sztoikus önuralom elvét a populáris orvostudomány keretein belül is el lehetett mondani. (Az “önfertőzés” elleni keresztes hadjáratról is bővebben olvashat ebben a posztban: “A botrányt kerülni kellett”)

Tissot műve az önkielégítés ellen folytatott több évszázados közdelem egyik legnagyobb hatású darabja volt. 

Tissot neve népszerűsége révén egy probléma kezelésének a jelölésére szolgálhatott. Voltaképpen fogalmam sincs, hogy Teleki olvasta-e a kérdéses könyvet. Könyvtárában megvolt több példányban is, ám ez még nem jelenti, hogy a kezében is járt. (Erre utalhat, hogy latin címen utal rá, tehát nem olvasván, azt feltételezhette, hogy latinul íródott.) A Tissot-ra való utalás itt iránytű a leendő nevelőnek: azt az utat kell követni, mely az egyéni önmegtartóztatás idejekorán való kialakítását a társadalomba való illeszkedés kulcsaként képzeli el.

Mai szemmel nézve a populáris tudomány efféle követése olykor bizonyos abszurditásokhoz is elvezethet. Mai szemmel nézve. A kíváncsiság kapcsán Teleki a fizikai önkorlátozást szorgalmazó Tissot-t idézte (azt javasolja, hogy a gyermek maga minél előbb olvassa el), ám a felnőttkor küszöbére érő ifjú kíváncsiságát nem lehet többé korlátozni, így inkább kell betekintést adni a való élet dolgaiba:

nagyobb korában azonban, azaz olyan aetasában [korában], mikor már reflektálni tud, mikor már Akadémiákon elvégezvén a maga tanulását utazni indul, magam elvinném a bordélyházakba, nem azért hogy ottan aledáljon [leszidva legyen], hanem hogy Curiositásának [kíváncsiságának] elég légyen téve.

Inkább menjen a bordélyba az apjával vagy nevelőjével, mint vesszen el egyedül a városok bűneiben. A passzus persze – mondom ismét – a kíváncsiságról szól, s csupán egy példa arra, hogy miképpen kell kielégíteni és egyúttal kordában tartani a gyermek és az ifjú érdeklődését. Az önmegtartóztatás példájaként pedig magától értetődően adódik a szexuális önmegtartóztatás orvosi és etikai problémája, amelyről a korszak populáris tudományából tájékozódhatunk. A nevelés elmélete szisztematikusan építette be a különböző etikai, orvosi és antropológiai megfontolásokat. S éppen ez az összegző tevékenység tette a pedagógiát magát is tudománnyá: általa lehetett megtudni, hogy mi az, ami emberré teszi embert. Így lett a pedagógia a korszak összegző tudománya, az emberi megismerés természetének kutatását ennek révén rendszeres formában lehetett összegezni – és a gyakorlatban kipróbálni.

A Teleki-család pesti palotája a Szervita téren állt: az 1840 körül készült metszeten jobboldalt látható épületben lett öngyilkos 1861. május 7-én a negyedik fiú, az apa második házasságából született ifjabb Teleki László.  A palota a II. világháborúban súlyosan megrongálódott, helyén irodaház és Budapest első parkolóháza épült.    

A hatás

Mindezek után nem lesz meglepő: bár Teleki neveléselméleti értekezése kéziratban maradt, mégis sajátos karriert futott be a főúri családok körében. Teleki sokat épített be korának populáris tudományából – s műve maga is populáris tudományként lett felhasználva.

Amikor 1809-ben az ifjabb báró Wesselényi Miklós mellé nevelőt kerestek, az édesanya, Cserei Heléna Teleki Lászlót kereste meg. Teleki nemcsak Szabót engedte át Wesselényiéknek, de a nevelési tanácsadását is átadta hozzá. Azt persze nem tudjuk, hogy változtattak-e rajta, s azt sem, hogy Szabó András a gyakorlatban is követte volna az elveket. Csak azt tudjuk, hogy Wesselényiből is lett valaki. Ember lett belőle. (Az “árvízi hajós” magánéletéről bővebben olvashat a blogon itt.)

Az Erdélyben is tekintélyes famíliának számító Teleki-grófok magyarországi ágának másfél évszázadon keresztül  Nógrád megyei birtokukon, Szirákon volt a családi temetkezőhelye. A Vasárnapi Ujság ábrázolása 1864-ben jelent meg, ekkor már itt nyugodott idősebb Teleki László körül a három nőtlenül elhunyt fia. A negyediket, Sámuelt Gyömrőn temették el.