Családtörténetek blog
Családi emlékállítás a 17. századi Erdélyben. A Magyar Nemzeti Múzeum Apafi-síremléke
Mérai Dóra régész és művészettörténész (CEU) egy 17. századi erdélyi síremlék feliratainak segítségével érzékelteti, milyen törékeny volt a “teljesség” még egy főúri famíliában is.
Ha családtörténeti kutatásról van szó, általában levéltári nyomozásra gondolunk. Pedig a síremlékeken is sok hasznos adatot találunk, és nemcsak neveket és dátumokat.
Milyen információkat vésettek az elhunytak – persze még életükben megfogalmazva a szöveget –, illetve hozzátartozóik a síremlékekre? Nyilván olyanokat, amelyeket a legfontosabbnak tartottak megőrizni kortársaik és az utókor számára. Sőt, gyakran már a sírhely megválasztása – ki mellé kívántak temetkezni – is fontos információkat hordoz. A régi síremlékeken, ahogy a modern temetői sírköveken is, – nemcsak a szövegek, hanem a képi ábrázolások is sokat elárultak arról, milyen kapcsolatokat, tulajdonságokat, eredményeket tartottak fontosnak az eltemetettek életükből.
Különösen érdekes a 19. század előtti síremlékek tanulmányozása, mivel ebből az időszakból viszonylag kevés levéltári forrás maradt fenn. A papírra írt és kőbe vésett szövegek, valamint a képi ábrázolások segítségével egész családok részletes történetei állíthatók össze. Ilyen, eddig ismeretlen családtörténet rekonstruálható a Magyar Nemzeti Múzeum Apafi-síremlékének segítségével is…
Az Apafi-síremlék
Az Apafi-síremlék a Nemzeti Múzeum koraújkori kiállítótermében
(A fotókat Mérai Dóra készítette, és a Magyar Nemzeti Múzeum szíves engedélyével közöljük)
A síremléket 1902-ben vitték Budapestre eredeti helyéről, Almakerékről,
ahol a középkori szász templommal és az Apafi udvarházzal szemközti domboldalon,
a temetőben emelt kis sírkápolna közepén fedte a család sírboltját.
A kápolna falainak egykori helyét mára csak fűvel benőtt buckák jelzik.
A lépcsőzetes talapzaton álló tumba is családi síremlék, bár általában csak mint Apafi György – az erdélyi fejedelem, Apafi Mihály édesapja – szarkofágját emlegetik. A fedlapon valóban az ő páncélos alakja jelenik meg, és róla szól az egyik rövidebb oldalra felvésett latin epitáfiumvers is. A két feliratos hosszoldal azonban Apafi feleségéről, Petki Borbáláról és legidősebb fiukról, Gergelyről emlékezik meg.
A síremlék negyedik oldallapján három kisgyermek domborműves képmása látható, akik a felirat szerint Apafi Miklós és Ferenc, illetve újszülöttként elhunyt fivérük voltak.
Semestris bimusque cito, FRANCISCUS, av[it]a[e] Libertatis amans regna suprema peto. [Ann]um cum medio certanti aeterna triumphi [N]ICOLAO aeterni laurea plexa mihi est. In[nocua] Apafidum trias heic cubat. Impare cursu, At genere illustri, et sorte favente pares. Carceris obscuri MEDIUS, divina. Motaeque Impatiens jam jam natus ad astra redit.
Magyar fordítása:
Itt fekszik a három ártatlan Apafi, akiknek eltérő evilági élethossz jutott; mindhárman előkelő nemzetségből eredtek, és egyformán nagyszerű jövő állt előttük.
Én, a két éves és hat hónapos Ferenc, őseim szabadságának híve, indulok hamar az égi királyság felé.
A középső fivér, aki nem bírta elviselni a sötét börtön (a test) fogságát, épphogy megszületett, meg is tért az isteni fény birodalmába.
Elkészült az örök győzelem örök koszorúja nekem, Miklósnak, miután egy évvel éltem túl bátyámat, a középső fivért.
A családtörténeti háttér
Az Apafi család a Bethlenekkel együtt a Becse-Gergely nemzetségből származtatta magát. A 15. század második negyedétől egyre jelentősebb tisztségekben találkozunk Apafiakkal. A síremlék fedelén ábrázolt György 1588-ban vagy 1589-ben született Apafi Gergely (aki Doboka majd Küküllő vármegye főispánja, fejedelmi tanácsos volt) és Orbay Margit házasságából. Ő is a fejedelmi udvarba került már fiatalon, ahogy az a korban szokásos volt. A katonai feladatok mellett jellemzően követi megbízásokat kapott, és betöltötte a családban már öröklődő Küküllő vármegyei főispáni tisztséget is. Bethlen Gábor fejedelem iránta táplált bizalmát tanúsítja, hogy már halálos betegen, 1629-ben, őt küldte a Portára rendkívüli követként kieszközölni politikai végakaratának végrehajtását. Apafi I. Rákóczi György mellett is fejedelmi tanácstag maradt: a síremlék felirata szerint a fejedelmi tábla ülnöke, titkos tanácsos volt. A források arról is tanúskodnak, hogy a fejedelem bizalmas embere volt, gyakori vendég asztalánál. 1634 februárjában még egészséges volt, annyira legalábbis, hogy a fejedelemmel Haller Istvánnál vendégeskedett Fehéregyházán. A síremlék felirata szerint azonban hosszas, kínzó főfájás gyötörte, amelyet keresztényi türelemmel viselt. 1635. február 18-án távozott az élők sorából, haláláról I. Rákóczi György személyes levele is tudósít: „Szegény Apafi György uram az vizi betegségben 18. die huius mensis reggel négy órakor Almakeréken holt meg.”
A síremléket a felirat (a bal oldallap körirata) szerint Apafi felesége, Petki Borbála rendelte meg a szebeni kőfaragó, Elias Nicolai műhelyében:
GENEROSA DOMINA, DOMINA: BARBARA PETKI MAGNIFICI DOMINI, DOMINI: JOHANNIS PETKI CONSILIARII CANCELLARI AC SEDIS SICULICALIS VDVARHELI CAPITANEI, NEC NON COMITI COMITATUS DOBOCEN[SI]S QVONDAM TRANSILVANIAE CONSULTISSIMI FILIA, MARITO EHEU DESIDERATISSIMO, FILIO[QUE] SVAVISSIMO SUPERSTES: HOC MONUMENTUM HONORIS ET AMORIS ERGO FIERI FECIT
A nemes hölgy, Borbála Petki, a nemes úr, néhai Petki János úr, tanácsos, kancellár, és a székely Udvarhelyszék kapitányának, nemkülönben az erdélyi Doboka vármegye igen megfontolt főispánjának leánya, készíttette ezt az emléket tisztelettől és szeretettől indíttatva oh! legdrágább férjének és legkedvesebb fiának, az élők sorában hátramaradva utánuk.
Borbála Petki János kancellár, Doboka megyei főispán, és Korniss Kata leánya volt, és a kőre vésett szöveg alapján 1660-ban hunyt el 62 évesen. Az 1610-es évek közepe táján házasodhattak össze Apafi Györggyel. Összesen tizenkét gyermekük született. A síremléken ábrázolt Ferenc, Miklós és egy még kereszteletlen csecsemő kisgyermekkorban hunyt el, Gergely tizenkilenc évesen. István, Mihály és Boldizsár megérte a felnőttkort, csakúgy, mint Krisztina, Anna (később Henter Jánosné), Kata (Tholdalagi Ferencné), Erzsébet (Lázár Györgyné) és Margit (Gyerőffi Jánosné).
Az 1635 óta özvegy Apafi Györgyné gyakran megfordult a fejedelemasszony udvarában, elkísérte Lorántffy Zsuzsannát utazásaira. Elsőszülött fia, Gergely a síremlék felirata szerint 1637-ben halt meg, bár már 1635 óta betegeskedett, amint arról jó barátja, Haller Gábor naplójában megemlékezett. Lorántffy Zsuzsanna 1640 szeptemberében kelt levelének sorai arról tanúskodnak, hogy az éppen Munkácson vele időző Petki Borbála életének nem éppen napfényes időszaka volt ez: „Az szegény Apafiné asszonyom sokat sír mikor magának lehet.” Ekkortájt, 1641-ben állíttatott síremléket Székelyderzsen 1637-ben meghalt édesanyjának, Korniss Katának.
Korniss Kata síremléke (Sántha Imre Géza felvétele)
A következő években is volt oka búslakodni Apafinénak. Legidősebb életben maradt fiának, Istvánnak Lorántffy Katával kötött házassága a kor ismert regényes szerelmi története, amely komoly ellentéthez vezetett a Rákócziakkal. Lorántffy Kata a fejedelemasszony mostohahúga volt, és Alia Sámuellel kötött házassága után özvegyen maradt egy leánygyermekkel és jelentős vagyonnal. 1645-ben döntöttek úgy Apafi Istvánnal, hogy összekötik életüket. A fejedelmi család mindent megtett, hogy megakadályozza a kapcsolatot; a botrány fő oka az lehetett, hogy Lorántffy Kata valószínűleg már a házasságkötés előtt Apafi István gyermekét várta. Végül létrejött a házasság, de mind Lorántffy Kata, mind Apafi István elvesztette a fejedelem jóindulatát és vele egy időre vagyonát is.
Ha hihetünk Bethlen Miklós Önéletírásában papírra vetett sorainak, Petki Borbála utolsó évei nem voltak boldogok: Bethlen ugyanis azt írja, szerette volna megóvni feleségét attól, hogy öregségére Apafi Györgynéhez hasonlóan gyermekeire legyen utalva. Borbála halálakor fiai már nem is lehettek mellette, hiszen 1657-ben mindhárman II. Rákóczi György szerencsétlenül végződött lengyelországi hadjáratának áldozatául estek. Boldizsár és Mihály fogságba kerültek, István pedig túszként maradt ott arra az időre, míg a fejedelem teljesítette volna az általa aláírt szerződésben foglaltakat maga és serege elbocsátásáért. Ezt azonban II. Rákóczi György haláláig elmulasztotta, így végül István saját költségén váltotta ki magát tíz év rabság után. Hazatértét követően fejedelmi tanácsos lett, de hamarosan, 1668. április 4-én elhalálozott. Az a pletyka is keringett, hogy megmérgezték. A tatároknál raboskodó Boldizsár 1658-ban Bakcsiszerájban írt végrendeletében gondoskodni kívánt feleségéről, Barcsay Éváról. Hamarosan el is hunyt; a rabságból soha nem tért haza.
A két testvér, István és Boldizsár szomorú sorsát a síremlékre utólag, már Petki Borbála halálát követően felvésett versből tudjuk meg. Ebben a strófában a harmadik fivér, Apafi Mihály, aki végül hazatért a rabságból, már fejedelemként szerepel. Őt a török Kemény János ellenében emelte a fejedelmi székbe, és ezzel magasabbra jutott, mint ősei közül bárki: ő és fia lettek az Erdélyi Fejedelemség utolsó uralkodói.
Kövess a Facebookon, hogy értesülj az új bejegyzésekről!
