Családtörténetek blog

„…de a Penna napról napra szaporittya a konyhát” – Tudomány és tekintély a Teleki családban

Kollár Zsuzsanna, az ELTE BTK doktorjelöltje és a Magyar Irodalom Politikai Gazdaságtana Lendület-Kutatócsoport tagja cikkében azt mutatja meg, hogyan szállt apáról fiúra a Teleki családban a Magyar Tudományos Akadémia megalapításának eszméje.

Teleki László (1764–1821) még alig volt hétesztendős, amikor gyermekkori leveleskönyvébe bemásolta Szirákon élő nagyszüleinek írt első levelecskéit. Az egyikben arról számol be anyai nagyapjának, Királyfalvi Róth Tamásnak, hogy a katonai pályát óhajtja választani:

„Hogy ujjabanis jelét adhassam az irásban való előmenetelemnek és Fiui tiszteletemnek küldöm ezen Levelemet magam személyem helyett az udvarlásra, melyben most egyéb ujságot nem irhatok, hanem hogy én katonává szándékozom lenni, de még kezet nem adtam s nem is adok a Nagy Atyám Ur hire nélkűl noha eleget kinálgatott egy Verbungon lévő Scripsi Fráter valami Penna nevű Muskéttal. (…)”

Akárki is volt az illető, aki Pennával kínálta meg fegyver helyett a viccet még nem értő kisfiút, annyi bizonyos, hogy azonos véleményen volt a levél címzettjével, a papával, aki válaszlevelében a katonai pályával szemben egyértelműen a tanulás mellett foglalt állást:

„Kedves Latzi Unokátskám!

(…) Mind a két rendbéli leveleddel meg őrvendeztetem látván szép gyakorlásodat az írásban, tovább is járj el abban, ’s tanulásban magadat jövendőbéli hasznára ’s előmeneteledre. Inkabb tanulj, hogy sem katonának meny. Ritkan hozott katona valamit élelmire magával haza, sőt amije volt is onnan hazul azt a Papásokkal [értsd: pajtásokkal – K.ZS.] győzte el-kőlteni; de a Penna napról napra szaporittya a konyhát, azért te tsak ahoz tartsd magad, ’s tanulj hogy hasznát vehessed. (…)”

A kastély 1864-ben. Forrás: Vasárnapi Újság

Róth Tamásnak nem született fia. Johanna nevű egyetlen lányát Teleki József (1738–1796) vette feleségül – ő az a koronaőr-Teleki, akit ma elsősorban könyvgyűjteményéről és Voltaire-rel, Rousseau-val való találkozása miatt ismerünk, és akit később még II. József is „doctissime comes”, azaz tudós grófnak szólított nagy tudása és tudományszervező munkája miatt. A fiatalok esküvőjüket ugyan Nagyszebenben tartották, de a becses fiúunoka, a kisgyermekként már több nyelven leveleket komponáló László négyesztendős koráig a sziráki birtokon nevelkedett, így hatott rá nagyapja szemlélete. Róth-nagypapa a Telekiekhez hasonlóan szintén protestáns középbirtokos nemesi családból származott, ő is peregrinált, vagyis évekig tanult a legjobb nyugat-európai egyetemeken, ahogyan azt a veje is tette fiatalon. A Telekiek és a Róthok hasonlóan látták a világot, s mindkét család előnyt kovácsolt Johanna és József 1762-es házasságából. Teleki József e friggyel másfélszeresére növelte a birtokai számát: a Róth-família birtokai révén József 5366 holddal rendelkező nagy középbirtokossá vált Magyarországon, s immár több föld kötötte az anyaországhoz, mint Erdélyhez. Ilyen előnyök mellett másodlagossá vált a tény, hogy a Róth-család evangélikus volt és nem református. Noha József apja, az idősebb Teleki László többek között ahhoz a feltételhez kötötte a házasság engedélyezését, hogy a fia Erdélyben éljen, az apa 1778-as halála után a család véglegesen Szirákon telepedett le. József gyermekei már mind itt születtek, és Magyarországon vitték tovább a Telekiek és a Róth család műveltségeszményét, tudományszeretetét. A két család összefonódását jelzi, hogy 1784-ben az evangélikus vallású Teleki Józsefné Róth Johanna által felépített családi kripta azután másfél évszázadon keresztül volt a Telekiek temetkezési helye. Johanna férjét, a családja körében, Pesten elhunyt Józsefet is a Róth-kriptába temették el 1796. szeptember 9-én.

A sziráki Teleki-sírbolt 1864-ben. Forrás: Vasárnapi Újság

A Szirákon született Teleki László (1764–1821) végül nem ment katonának, hanem hallgatott Róth-nagypapára, és egész életében a literatúra, a hivatali feladatok és a vármegyei szintű (kultúr)politika területein maradt aktív. Kéziratban maradt az 1784-ben befejezett drámakötetének előszava, amely egy apjához írt levél. Ebben azt írta, hogy a drámaírásba azért kezdett bele, mert Szirákon hetekig esett az eső, és emiatt hasznos benti elfoglaltságok után kellett néznie:

„Tizen nyoltz Esztendős koromban történék, hogy egy esős Tavaszon mintegy hat hétig voltam magamra Szirákon idvezűlt Nagy Anyámmal; ez idő nem engette a mezőn való mulatást, melyre nézve kéntelen voltam a házban mulatni; az időmet pedig el nem akarván vesztegetni haszontalansággal az első Tragediának keszítésével töltöttem mintegy három heti üress óráimat.”

A nevelés ekkorra látszik beérni, hiszen László a politikai és vallási témájú drámaszerzést a hasznos tevékenységek közé sorolta; kötete a jó nevelés tanúságtétele, és az apjának történő bizonyítás is volt egyben. Lászlónak 18-20 éves korából négy drámája mellett fiatalkori közgazdasági jegyzetei, versei, később pedig nyelvészeti és neveléselméleti értekezései maradtak fenn. Felnőttként is végzett tudományos munkát, nyelvészként és tudományszervezőként próbált bekapcsolódni az erdélyi, majd a pesti irodalmi körök munkájába.

Felmenőihez hasonlóan szenvedélyes könyvgyűjtővé vált, ami nem meglepő, hisz gyermekkorában apja katalógusokat másoltatott vele és testvérével. László fiatalkori, önálló könyvtárának katalógusa fennmaradt, az utolsó oldalakon néhány kölcsönzési feljegyzéssel: az erdélyi értelmiség tehát használta az ő könyvtárát, mely az apai hagyaték felén alapult. Később László fia, Teleki József (1790–1855) szállíttatta át Erdélyből Szirákra apja könyveit, majd a család mintegy harmincezer kötetes könyvtárát az akadémia könyvtárának alapítására ajánlotta fel, így a könyvek végül Pestre kerültek. Ez alighanem egyezhetett az apa egykori elképzeléseivel, aki már 1806-ban megjelent, pályázatra benyújtott értekezésében szorgalmazta a Tudós Társaság létrejöttét, és kifejtette véleményét arról, hogy a tudományok előmenetelének és magyar nyelven való fejlesztésének feltétele egy tudományos társaság felállítása:

„Az elöbbeniekben szollottam ugyan egy nyelv mivelő Társaság felállitásárol; de ha egy nagy tudós Társaság, a’ mint ehez nem kis reménység lehett, Nemzetem kebelébe felállhatna, a’ mellynek az Anyai Nyelv mivelése is egyik tárgya lehetne, úgy a’ különös Nyelv mivelő Társaság szükséges volta talám meg is szünhetne.”

Róth nagyapa egyértelmű kapcsolatot állított fel a tudományos tevékenység és a gazdasági gyarapodás között és ezek az összefüggések többek között László 1806-os értekezésében is visszaköszöntek a Tudós Társaság gondolata kapcsán:

„Igyekezzünk azon, hogy mi magunk is, a’ kik most élünk, egész törekedéssel Anyai nyelvünket pallérozzuk, és a’ minden tekíntetre nézve való haszon vételre alkalmatossá tegyük; de gyermekeinket is úgy nevelyük, hogy a’ legkésőbb maradékunk is, nyomdokaink követése által szegény Magyar Nemzetünket a’ virágzásnak arra a gradussára vihesse; a’ melyet eddig is annyira megérdemlett.”

Teleki László portréja (Forrás: Keresztény Múzeum)

Teleki László – neveltetéséből fakadóan – egyértelmű kapcsolatot látott a gyarapodás és a tudományok, valamint a nyelv fejlődése között. Arra azonban nincsenek konkrét számadatok, hogy a penna mennyire szaporította a konyháját. F. Csanak Dóra Két korszak határán című monográfiájában említi, hogy az apa, a koronaőr Teleki József jövedelme még csak évi 10 000 forint volt, fiának megnövekedett jövedelmeire pedig László keltezetlen válási szerződés-tervezetéből tudunk következtetni (Elválási szerződés ágytól és asztaltól III. G. Teleki László és felesége G. Teleki Mária között), ahol már csupán a Teleki Máriának ígért rész meghaladta az apa korábban említett éves jövedelmét. László tehát, pennával vagy anélkül, de mindenképp jó érzékkel gyarapíthatta a családi vagyont. Figyelemre méltó viszont minden olyan nem közvetlen anyagi haszonnal járó előny, amelyet a tudományosság felé történő elhivatottság és a tudomány művelése hozott a konyhára. A Tudományos Gyűjtemény folyóiratban 1819 októberében az idős László hétszemélyes táblai előléptetését – más tudományos előmenetellel rendelkező hivatali és egyházi személyekkel együtt – a literátori munkásságra hivatkozva közölte:

„Ő Császári Királyi Felsége meg lévén arról győződve, hogy tsak azon Ország boldog, mellynek Tudománykedvellő, Igazságszerető, bölts Elöljárói vagynak; kedves Hazánk eránt való atyai gondoskodásának új példáit adta e’ következendő Előléptetésekkel: (…) Hasonlóképen Méltóságos H. Sz, B, Gróf Széki Teleki Lászlót, az elfelejthetetlen Gr. Teleki Jósef’ fiát Cs. Kir. Kamarást, Nemes Somogy Vármegye Fö Ispány Helytartóját, és a’ Tekintetes Kir. Törv, Tábla’ Báróját, a’ ki ditsö mind Atyának nyomdokit követvén, mind a’ Hazai, mind a’ Romai mind pedig a’ mai Külföldi Literaturában magának jeles érdemeket szerzett, ‘s ezen Tud. Gyűjteményünket nem csak Előfizetéssel mozdítja elő, hanem e f. e. 1-ső Kötetbe iktatott betses Értekezésével megtisztelte, ugyan a N. M. Septemvirális Táblának Assessorai közzé iktatni méltóztatott.”

Teleki László 1816-ra olyan tekintélyre tett szert főúri literátorként, hogy Pest vármegye őt delegálta a Marczibányi-alapítvány 13 tagból álló testületének elnöki székébe. Ezt a tisztséget élete végéig viselte. Halálát követően az alapítvány munkája is hanyatlani kezdett, mert utódaiból, Cziráky Antalból és Végh Istvánból állítólag hiányzott az ügyszeretet. Ez a két kiragadott példa is jelzi, hogy a tudományokkal való foglalkozás a kultúrpolitikai és tudományszervező munka előszobája volt.

Teleki László mélyen beleásta magát a neveléselméletekbe, kiemelkedő hangsúlyt fektetett gyermekei nevelésébe, így fia, Teleki József nemcsak akadémiai elnök lett, hanem az országos politikában is jelentősebb szerepet kapott, mint felmenői. Az 1815–17. évi, Marczibányi-alapítvány nyelvészeti pályakérdésére írt hosszú és alapos értekezést arról, hogyan kellene megalkotni az első magyar értelmező szótárat. A pályázatot megnyerte, s nevének felfedésekor apja döbbent meg a leginkább, hiszen ő az alapítvány elnöke volt ekkor. József ebben az értekezésben egyenesen azt javasolta, hogy a Marczibányi-alapítvány testülete (a saját apjával az élen) alakuljon küldöttséggé, és ők alapítsák meg a tudós társaságot:

„Azon érdemes, hazánk minden részeiben esméretes hazafiak, kik ezen küldöttséget alkotják, már előre megnyerték az egész nemzet bizodalmát; honni nyelvünk körül tett külömböző fáradozásaik, számtalanszor bebizonyított buzgóságok pedig, azon bizonyos reménységgel ketsegtetnek, hogy ezen fáradságot örömest magokra fogják vállalni. Az egész haza már is büszkén szemléli ezen küldöttségben rég ohajtott tudós társaságának állapját, melly tudós eggyesület vólna alkalmatosabb ezen nagy hiánossagunknak kipótolására?”

Teleki József portréja, Barabás Miklós festménye

Érdekesség, hogy a későbbi Magyar Tudós Társaság végül az itt megfogalmazott nyelvészeti pályamunkákban lévő nézetek alapján kezdte meg a nyelv normatív szabályozását, így ha közvetlenül nem is, de közvetve mind László, mind József nézetei beépültek az akadémiai nagyszótár módszertanába. Azt is fontos megemlíteni, hogy a Tudományos Gyűjtemény folyóirat szerkesztése céljából létrejött intézet alapításában apa és fia is közreműködött, mely intézet tagjai később az akadémiai alapszabályt kidolgozó bizottságban is részt vettek – immár Teleki József vezetésével. S ha már a generációkon átívelő ügyszeretet ellenére végül a közvetlen akadémia-alapítók nem is a Telekiek lettek (Teleki László sajnálatos módon meg sem érte az akadémia alapítását), az akadémiai könyvtár létrehozása alighanem fontos családi ügy volt 1827-ben. Ekkor az adományozó család része volt Teleki József két testvére is: Ádám és Sámuel. A szűkebb értelemben vett család viszont már csak két embert jelentett József számára: az 1821-ben elhunyt László özvegyét, gróf Teleki Lászlóné báró Mészáros Johannát, valamint az ekkor még kamasz, ifjabb Teleki Lászlót (1810–1861). József csak hat évvel volt fiatalabb mostohaanyjánál. Nem alapított saját családot, de részt vett a nála 21 évvel fiatalabb féltestvére nevelésében, akinek hivatalos gyámja lett 1821-ben, és aki felnőtt korában is fontos szövetségese maradt. Azt, hogy apja özvegye és féltestvére jelentették számára a családot, talán semmi nem illusztrálja jobban, mint Teleki László 1841-es levele. Ebből kiderül, hogy erdélyi főkormányzói kinevezésének lehetősége kapcsán a családtagok argumentációt fogalmaztak meg:

„Istenre kérlek indits abban valamit – ha lehet – hogy ne Jósikát hanem téged nevezzenek ki kormánynoknak – Nem képzeled menynyire ohajtnak itt téged – Anyám tudod nem kivánja kineveztetésedet s erről irni fogok neki a jövő postán – de neked a közjó tekintetéből kivánnod kell, mert bizonyosan sehol sem lehend olly független állásod mint itt, és tehát sehol nem fogsz annyi jót tehetni mint itt. Mutasd meg kérlek ezen levelet anyámnak is s mond [sic!] meg neki, hogy én véleményében teljességgel nem osztozhatom s okait a jövő folytán mind megczáfolandom – most teljességgel nincs időm reá, mert követi tudósitással és conferencziával kell bibelődnöm.”

Ez a levél egyrészt azt sugallja, hogy József – talán természetéből adódóan – idegenkedett ilyen léptékű politikai felelősségre szert tenni, másrészt illusztrálja, hogy a családon belül létezett valamiféle szövetség, amely lehetővé tette ezt a fajta beszédmódot, és amelyben a szűk családtagok egymás segítőiként és tanácsadóiként léphettek fel. Úgy tűnik, Mészáros Johanna bátran kinyilváníthatta véleményét politikai kérdésekben a családon belül, és véleményét fontosnak tartották. Az idősebb Teleki László halála után az ifjabb Teleki László gyámja maga József lett, aki politikai nézeteit tekintve sokkal konzervatívabb volt. Nem világos, hogy pontosan milyen aktivitással vett részt a fiú nevelésében, de annyi kijelenthető, hogy míg az ifjú felnézett az akadémia alapítóra és a politikusra, addig az minden anyagi támogatást megadott öccse számára még akkor is, amikor az emigrációba kényszeredett a forradalom leverését követően. 1852-ben sikerült utoljára találkozniuk: József néhány hetet a svájci emigrációban lévő öccsével töltött. Erről az időről fennmaradt László Batthyány Lajosnéhoz írott levele, melyben ezt írta Józsefről:

„De hát betegsége nem engedi a járkálást, s hiába unszolja őt az orvos. Így hát mindketten majdnem egész nap itt ülünk – minek ezután ismét természetes következése, hogy Spa vidékét teljességgel nem ismerjük, ámbár három hete, hogy itt vagyunk”.

Azt is meg kell említeni, hogy az idősebb Teleki László özvegye, gróf Teleki Lászlóné báró Mészáros Johanna felett 1843. március 18-án szokatlan módon maga Toldy Ferenc mondott az akadémián gyászbeszédet. Ezzel a gróf özvegye az első és egyetlen asszony lett, aki felett Toldy emlékbeszédet mondott. Az özvegy egyrészt egyedüli nőként adakozott a Magyar Tudós Társaság felállításakor, másrészt „a nőegyesület által alapított intézetek, és különösen az ápolóintézet, a szabad dolgozó ház, a szegények iskolája s a senyvedők háza jövendőjét s szebb virágzását úgy vélte teljesen biztosíthatónak, ha azok egy saját, arra alkalmas épületben, közös felügyelés alatt összesíttetnek.” – Erre a célra egy 138 000 pengő forintos épületet vásárolt meg hitelre, és ajánlotta fel azt a vármegyének, hogy abban közös intézet Josephinum néven állíttasson fel. Teleki Lászlóné óriási vagyonokat áldozott az 1817-ben alapított Pesti Jóltévő Asszonyi Egyesület tevékenységére is. 1833-ban már a családja és maga a nádor kérte, adja át az egyesületet a Helytartótanácsnak, mert addigra már a családi vagyon nagyobb részét eladományozta. Ő tehát ha nem is tudósként, de közösségszervezőként és mecénásként igyekezett egy női karrierutat megvalósítani, amelyben szintén megjelennek 18. századi vonások, mint például az, hogy Telekiné volt a nádor feleségének első udvarhölgye.

Mészáros Johanna portréja (Forrás: Keresztény Múzeum)

A tudományos-irodalmi életben való 18–19. századi nemesi szerepvállalás a korábbi századok hatalomszerzési formáinak reformkori módozataként is felfogható, és a Telekiek tudatosan építették karrierjeiket több szálon. E generációkon átívelő, egymásra építkező tudatos munkának fontos része volt a családtagok szövetsége, egymás fejlődésének elősegítése, és természetesen az anyagi támogatás is. Az akadémia alapításának eszméje három generációt tartott lázban, apáról fiúra szállt az intézményalapító szándék, ami megmutatja, hogy egy intézmény alapításának akár családtörténeti vonatkozása is lehet.

*

A cikk a Bölcsészettudományi Kutatóközpontban megvalósuló NKFIH Tudományos Mecenatúra Katt(anj) a tudományra! (MEC-N140829) projekt keretében készült.