Családtörténetek blog

“Utált, törvénytelen és erkölcssértő viszony” – Egy budai orvos kettős élete az 1880-as években

Nagy Sándor (Budapest Főváros Levéltára) posztjában egyszerre találkozunk “hagyományosan” – a szülők halála miatt – és “modern módon” – válás következtében – létrejött mozaikcsaládokkal. A szerzőnek hamarosan megjelenő könyvében számos érdekes történeten keresztül tudhatjuk meg, hogyan kezdett a válás a hétköznapi gyakorlat részévé válni Budapesten a 19. században. 

A 19. századi családokkal és családi élettel kapcsolatban mindmáig számos sztereotípia, tévhit él. Nosztalgiával gondolunk vissza a „viktoriánus” korszak többgenerációs, sokgyermekes, kifelé erőt, tiszteletreméltóságot és stabilitást sugárzó polgári családjaira, amelyeket az élet viharait elhárító, kenyérkereső férjek és az otthon melegéről gondoskodó feleségek – idővel tisztességben megőszült urak és matrónák – tartottak össze. Ezzel a képpel összeférhetetlen a házasságok zátonyra futása, a házasságtörés, a különválás és a vadházasság jelensége: a házasélet eme „deviáns” viselkedésformáit még a történészek is hajlamosak a korabeli munkásosztálybeli párokhoz társítani. (A kor kettős moráljáról bővebben a blogon: “A botrányt kerülni kellett” – Szexualitás és prüdéria a boldog békeidőkben)

A budai orvos, dr. Vörös Richárd esete azonban megmutathatja, hogy a vadházasság annak idején korántsem a kortársak által morálisan alsóbbrendűnek ítélt társadalmi rétegek „privilégiuma” volt. A Szent János kórház orvosa az 1880-as években, miközben vízivárosi otthonában a mintaférj szerepét játszotta, a pesti oldalon titokban egy másik, boldogabb életet épített fel magának, amelyben nemcsak szerető, de egyúttal gondoskodó apa is lehetett. Csupán évekkel később leplezte le egy pár soros levél, amely véletlenül felesége kezébe jutott, és lehetetlenné tette, hogy kettős életét tovább folytassa. A törvényes hitves válaszút elé állította: vagy ő, vagy a „másik” család. Vörös Richárd döntése nehéz lehetett: hitehagyáshoz, ádáz pereskedéshez, végül pedig házassága felbontásához vezetett.

 Vörös doktor munkahelye, a Szent János kórház a 19. század végéig a Széna téren állt. Forrás: Egykor.hu

Vörös Richárd és Popovics Mária

Vörös Richárd házassága, amelyet 1874-ben kötött Popovics Máriával, egy volt a kor számtalan hasonló, nem feltétlenül kölcsönös vonzalmon alapuló, de a felek számára kölcsönös előnyökkel kecsegtető házassága között. A vőlegénynek ez már a második esküvője volt, hisz családi állapotát a budavári evangélikus egyház matrikulájába „özvegyként” adták meg. A maga 29 évével persze férfiként még elég fiatalnak számított, s mind nemesi származása és családi háttere – vagyonos győri evangélikus kereskedő családból származott –, mind orvosi diplomája vonzó partnerré tette.

A menyasszony, Popovics Mária ugyan hajadonként járult az oltár elé, de a kor már jócskán benne volt a korban, hiszen 30. életévét is betöltötte. (Ezt vélhetően restellte is, mivel a lelkipásztornak csak 25 évet vallott be.) Mégis, a budai ortodox, szerb származású „kiskalmár”, Popovics György és a római katolikus Lastschok Katalin házasságából született nő, aki a Vízivárosban a Fő utca 14. szám alatti ház harmadrészének tulajdonosa volt,  megfelelő választás lehetett a Budán letelepedő, kezdő orvos számára (ezt majd a későbbi válóper során a feleség hangsúlyozza is).
(A korabeli párválasztási szokásokról bővebben a blogon: “Szerelem nélkül is köttethetők boldog házasságok” – Párválasztás a polgárosodás korában)

Habár a házaspárnak évek után sem született gyermeke, a frigy működőképesnek tűnt. Legalábbis az 1878 végén, Rupp Zsigmond budai közjegyző előtt kelt, német nyelven íródott közös végrendelet harmóniáról tanúskodik:

A testamentum tartalma sem hagy kétséget a bizalom felől: a házastársak minden létező, szerzett és öröklött vagyonuk tekintetében egymást tették meg örökösükké.

Esküvői fotó a 19. század végéről. Forrás: Fortepan

A végintézkedés majdnem egy évtizedig érvényben maradt – egészen addig, ameddig 1888. január 17-én Popovics Mária a közjegyző vízivárosi irodájába járulva ki nem jelentette, miszerint

Mi történhetett időközben, amely a feleséget erre a drasztikus lépésre késztette?

Vörös doktor esküvőjének és gyermekei keresztelőjének helyszíne: a régi budai evangélikus templom a Dísz téren, a későbbi Honvédelmi Minisztérium helyén állt.

Emma Breitzner története

Nos, Vörös Richárd 1880 körül megismerkedett egy osztrák katonatiszt, Wilhelm Lendl von Murgthal lovag, császári-királyi mérnökkari százados feleségével, Emma Breitznerrel, aki rövidesen az orvos szeretője lett. A szerelmi történet kezdetének részleteit nem ismerjük, csak az vehető biztosra, hogy amikor a férjétől különváltan élő, kétgyermekes nő 1881 elején válópert indított Lendl százados ellen, a viszony már javában tartott.

Ki volt ez a nő és hogyan vetődött a magyar fővárosba? Emma Breitzner 1855-ben született Bécsben. Féléves sem volt, amikor elvesztette apját. Talán a család bizonytalan anyagi helyzete is szerepet játszott abban, hogy alig 17 évesen feleségül ment Rudolf Redl hadbíró főhadnagyhoz, két évvel később, mindössze 35 évesen belehalt szívbajába. Vagyon aligha, csak egy közös gyermek, az 1872 novemberében született Rudolf maradt a katonatiszt után. A még mindig csupán 21 esztendős özvegy a gyászév leteltével, hozzáment Wilhelm Lendl hadnagyhoz, akitől 1877 márciusában egy leány, Emma született. Ezután, férjét követve költözött annak magyarországi állomáshelyére.

A hadmérnök férj tiszti karrierje kezdetben ígéretesen ívelt felfelé, pár év múlva azonban csúnya véget ért. Lendl százados 1881 nyarán azzal keltett feltűnést, hogy egy vendéglői szóváltás alkalmával kiprovokálta magyar tiszttársa, Göczel István hadnagy hazafias nyilatkozatát, aminek nyomán a hadnagyot a tiszti becsületbíróság megfosztotta rangjától. A dualizmus idején sportszerűen űzött osztrák-magyar kakaskodások újabb fordulója, amit a sajtó a Lajtán innen és túl egyaránt felkapott, Wilhelm Lendl katonatiszti pályafutásának is véget vetett: a férfi a politikailag kényessé vált ügy következtében októberben kénytelen volt lemondani tiszti rangjáról.

A császári és királyi hadsereg műszaki alakulatainak egyenruhái. Lendl hadmérnök százados olyan egyenruhát viselhetett, mint balról a 3. katona   

A nevezetes affért a korabeli sajtó összefüggésbe hozta a Lendlné által a Budapesti Királyi Törvényszéken indított válóperrel. A Fővárosi Lapok október elején hírül adta:

Az ex-századosnak nem csak Göczel Istvánnal volt baja, hanem volt és van a tulajdon nejével is. Több éve már, hogy külön válva élnek, most meg Lendlné asszony nem is akarja többé viselni e csúful meghurcolt nevet s válópört indít.

A házassági konfliktust azonban nem a botrány mérgesítette el, hiszen a válóper még valamikor az év elején kezdődött. A viszony megromlásában a férj adósságai nagyobb szerepet játszhattak, mint óvatlansága. 1880 elején például egy Auspitz Mór nevű hitelező 2300 forintos követelését peresítette be: egyedül ez az összeg kétszeresen haladta meg a százados éves fizetését.

Wilhelm Lendl von Murgthal lovag lemondását követően elhagyta Magyarországot, s elszegődött vasúti tisztviselőnek. (1912-ben bekövetkezett haláláig a sziléziai Teplitzben élt). A folyamatban lévő budapesti válóperben, amelyet felesége 1883 elején újított meg, úgy tűnik, együttműködött a házassági kötelék felbontása érdekében.

A válás annak idején komplikált dolog volt. Az osztrák házaspár – szerencséjükre – Magyarországon is lefolytathatta a válópert, mivel a közös hadsereg tisztjei kettős, tehát magyar állampolgároknak is számítottak. Sőt, Ausztriával ellentétben, a Lajtán innen katolikus létükre is felbontathatták házasságukat; igaz, ehhez előbb olyan felekezetre kellett áttérni, amely engedélyezte a válást. Az a tény, hogy nemcsak Emma Breitzner, hanem Wilhelm Lendl is megtette ezt a lépést (római katolikusról mindketten evangélikus vallásra tértek), arra utal, hogy az alperes végső soron nem kívánt akadályt gördíteni a válás útjába. Ily módon a Budapesti Királyi Törvényszék viszonylag gyorsan, már 1883 végén helyt adott az „engesztelhetetlen gyűlöletre” hivatkozó válókeresetnek, s a házassági kötelék felbontását a Kúria 1884 elején jogerőre emelte.

Válóperes tárgyalás a viktoriánus Angliában.

Vörös Richárd és Emma Breitzner „vadházassága”

A válóperes iratok közül csak a kevés érdemi információval szolgáló ítéletek maradtak fenn, ezért nem tudjuk, hogy a házastársak mit vetettek tulajdonképpen egymás szemére. Az 1881-es válóper félbeszakadása, majd 1883-as megújítása arra utal, hogy a Lendl-házaspár együttműködése kezdetben korántsem volt zökkenőmentes. A gyanút közvetve az ítélőtáblai verdikt is megerősítheti:

Más forrásból tudjuk, hogy Wilhelm Lendl lovag házasságtöréssel vádolta feleségét, s valószínűnek tartható, hogy az első válóper éppen ennek “gyümölcse” miatt szakadt félbe. Emma Breitzner 1882 kora tavaszán ugyanis egy Elemér nevű törvénytelen fiúgyermeknek adott életet. Terhessége indíthatta arra, hogy félbeszakítsa a válópert, amelyet aztán csak 1883 januárjában folytatott tovább. A keresztelőt a budavári evangélikus templomban mindenesetre a legnagyobb csendben rendezték meg: a lelkészen kívül csak ketten voltak jelen: az anya, valamint a hivatalosan a gyerek kremsi keresztszüleit helyettesítő „Dr. Veöreös gyakorló orvos”. Az egyedülálló nő elhallgatta férjezett családi állapotát, az anyakönyvben özvegyként tüntették fel. A titkolózás érthető, hiszen, ha az igazságra fény derült volna, nemcsak a válóper üthetett volna ki az anya számára balul, de a vér szerinti apa házassága is veszélybe került volna.

Wilhelm Lendl külföldre távozása, majd a válás kimondása egyelőre elhárította a lelepleződés veszélyét, s Vörös Richárd nyugodtabb körülmények között folytathatta viszonyát Emmával. Ezt természetesen továbbra sem verték nagydobra, bár idővel – amint Popovics Mária később keserűen panaszolta – városszerte elterjedt a szóbeszéd. Kapcsolatuknak a budavári evangélikus matrikulában maradtak árulkodó nyomai. Így az említett Elemért Tibor, majd még legalább három törvénytelen gyerek követte. A válás évében Elemér (az azonos nevű első fiú közben elhalálozott), 1888 elején Gabriella, végül 1892 tavaszán Edit jött világra. Érdekes egyébként, hogy a viszonyról Vörös Richárd szűkebb családja is elég hamar tudomást szerzett: a második Elemért 1884 novemberében már a nagyszülők, „Veöreös Márton földbirtokos” és „Tüske Zsuzsanna” tartották keresztvíz alá.

Hogy miként telhettek Vörös Richárd mindennapjai, arról csupán a későbbi erdélyi válóper Kolozsváron fennmaradt iratai alapján alkothatunk töredékes képet magunknak. Popovics Mária utóbb azt állította, hogy miközben vele mindvégig gyengéden és szeretetteljesen bánt,

férjem állandóan és egészen egy családapai minőségben szerepelt ágyasának lakásán, azt és gyermekeit naponta felkereste, konyháját mindennel ellátta és annak részére évek óta megrendeléseket tett.

Ennek bizonyítására a “pár” közös otthonának, a józsefvárosi Vas utca 15. házmesterét, Lettner Ferencet és feleségét kérte fel tanúként. (A válóper idején Emma egyébként már nem itt, hanem az Erzsébetvárosban, a Dohány utca 74.  első emeletén lakott.)

Vörös doktor titkos családi élete a pesti oldalon zajlott:
a Dohány utca és az Erzsébet körút kereszteződése 1890 körül.
Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára

További részletekre is fény derült a viszony lelepleződését követően, amikor Popovics Mária nyomozni kezdett az ismeretlen nő után. Történt ugyanis, hogy 1887 végén, a Veszprém megyei Gergelyi községben elhunyt Vörös Richárd édesanyja, Tüske (Dorn) Zsuzsanna, s a doktor a temetésre elutazott Budapestről. Miután visszatért, egy Gergelyiből Budára, Vörös Richárd lakására irányított levelet hozott a posta, amit 1888. január 16-án az éppen a kórházban dolgozó orvos helyett a mit sem sejtő feleség vett kézhez és bontott fel. A következő, eredetileg német nyelven íródott részvétnyilvánítás tárult a szeme elé:

Szeretett Richárdom! Mélységes fájdalommal olvastam soraidat, amelyekkel velem jó anyád halálát tudattad. Bármennyire el voltam készülve a hírre, az mégis mélyen megrendített. Oly szívesen oldaladon álltam volna az élet eme nehéz pillanatában, hogy fájdalmamat és könnyeimet a tiédével egyesítsem, de sajnos távol kellett lennem tőled. Kíméld magad, kedves Richárd, ne add át magad teljesen a fájdalomnak, gondolj rám és gyermekeidre. Bármennyire sajnálom apádat, s ő ezúttal valószínűleg csak nehezen fog elengedni, a legforróbban kívánom és remélem, hogy téged hamarosan körünkben látlak. A gyermekek már nagyon gyakran kérdezősködnek utánad. Add át apádnak szívből jövő kézcsókom és a legjobbakat kívánom neki, amint én is mindannyiótokkal együtt mélyen és bensőleg osztozom a drága anya elvesztése feletti fájdalomban; hisz anyád volt ő és az én gyermekeim nagyanyja. És most, szeretett drága Richárdom, élj boldogul, a mihamarabbi viszontlátásig csókollak és üdvözöllek számtalanszor, a te örökké, hőn szerető Emmád.

Popovics Mária természetesen azon nyomban kérdezősködni kezdett, ki lehet a levél írója, aki férjével ilyen bizalmas hangot üt meg. Ismerősei révén el is jutott a pár lakásáig. A különös téli este történetét a feleség így idézte fel válóperes beadványában:

Ezen levél kézhez vétele után, akárhányszor történt, hogy férjem, midőn úgy este 10 óra felé hazavetődött, panaszkodott, hogy mennyire zaklatják betegei, nyugalma nincs, holott én saját szememmel láttam őt hazajövetele előtt 2 órával az ablakon keresztül Braitzner Emma Dohány utcai lakásán fényes étvággyal elkölteni vacsoráját, úgy viselte magát a vacsoránál, mint valóságos házigazda, mint a férj szokott nejével szemben, és midőn ő nevetve, örvendezve ült ágyasa és törvénytelen magzatai körében, nem is sejtette, hogy felesége az egész jelenetnek szemtanúja.

Vörös doktor “hivatalos” családi életének színtere: a Víziváros látképe a Várból 1890 körül.
Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára 

„Vigyen az ördög!”

Állítólag így reagált Vörös Richárd, miután felesége kérdőre vonta, és tagadását követően sarokba szorította. Az orvos ezután elhagyta a nő tulajdonát képező vízivárosi házat és többé vissza sem tért. Másnap az asszony első dolga volt, hogy Rupp Zsigmond közjegyzőnél visszavonja a férj számára előnyös végrendelkezését, később pedig nőtartási keresetet adott be a budai járásbíróságon.

Vörös Richárd kényelmes kettős életének egyszeriben vége szakadt, s a férfi válaszút elé került. Felesége visszafogadta volna, ha „megjavul”, vagyis lemond szeretőjéről és családjáról: Popovics Mária a későbbi válóper során nem csupán taktikai megfontolásból hangoztathatta békülékenységét a bíróság előtt. A doktor dönthetett volna amellett is, hogy folytatja megszokott életét Emmával, ám ez a megoldás, úgy tűnik, a megváltozott körülmények között már nem elégítette ki a párt. Az a tény, hogy Vörös végül a nehezebb és költségesebb jogi megoldást választotta, arra enged következtetni, hogy a férfi számára az illegitim állapot csak addig volt tartható, ameddig a külvilág előtt a törvényes házasság fennállása biztosította társadalmi presztízsét. Választásában befolyásolhatta még Emma Breitzner óhaja is, de az a körülmény, hogy a férfi a viszony törvényesítésére nyolc éven keresztül nem tett lépést, arra utal, hogy a nő érdeke alárendelt szerepet játszott. A gyerekek törvényesítése viszont tényleg fontos szempont lehetett: ennek újabb nyomatékot adhatott, hogy az orvos Gabriella nevű leánya nem egészen egy héttel a botrányt követően született meg.

A kapcsolat törvényesítéséhez és a gyermekek jogi státusának rendezéséhez egyetlen út vezetett: a válóper és az újraházasodás. A házassági kötelék felbontása Budapesten a 19. század második felében kezdett terjedni, elsősorban a középosztálybeli házaspárok körében, Vörös Richárd is több válást látott már szűkebb és tágabb környezetében. Azt se feledjük, hogy az 1880-as évek elején Vörös „testközelből” tapasztalhatta meg a procedúra fordulatait saját kedvese  válópere során.

A válás az 1870-es években sokkal könnyebb lett, de igencsak megnehezítette a dolgot, ha a házastársak nem egyeztek meg egymással, s viszályukat a bíróság színe előtt folytatták. Popovics Máriának természetesen esze ágában sem volt férje dolgát megkönnyíteni, így ebben az esetben évekig húzódó pereskedésre lehetett számítani, ráadásul a processzus kimenetele is kétséges volt, hiszen a feleség, a férj házasságtörésével szemben, betartotta a házasélet korabeli normáit.

A válóperek kötelezően a legfelsőbb bíróságon végződtek az 1890-es évekig:
a királyi kúria épülete a Ferenciek terén. 

A nehézségeket tovább fokozta a felekezeti vegyes házasság, pontosabban Popovics Mária katolikus vallása. Vörös Richárd evangélikus volt, s a protestánsok annak idején, II. József házassági pátense értelmében elválhattak, de a katolikusok nem. Az ilyen kötelékek sokáig ugyanúgy felbonthatatlanoknak számítottak, mint a tisztán katolikus házasságok, ám egy két évtizeddel korábban hozott törvény (1868: XLVIII. tc.) a protestáns fél számára megengedte a válást. Ez az áttérések liberális szabályozásával együtt nemcsak a protestáns férjek és feleségek, hanem valamennyi hitehagyásra kapható katolikus házas számára lehetővé tette a válást (Emma Breitzner is így szabadulhatott meg Wilhelm Lendl kapitánytól). Abban az esetben viszont, ha az alperes fél katolikusként nem volt hajlandó áttérni, a válópert az ő vallása szerint illetékes szentszéki bíróságon kellett kezdeni, s csak annak jogerős végzése után kerülhetett át a processzus a felperes bíróságára, a magyarországi protestánsok esetében a területileg illetékes királyi törvényszékre.

Vörös Richárd és jogi tanácsadói mindezen nehézségek mérlegelésével egy különleges megoldás mellett döntöttek, amelyet a kortársak csak „erdélyi házasságként” emlegettek. A válópereket a Királyhágón túli országrészben nem a királyi törvényszékek, hanem az egyes protestáns felekezetek évszázadok óta fennálló bíróságai tárgyalták, a magyarországi viszonyokhoz képest sokkal lazább eljárás keretében. Ennek köszönhetően az 1870-es évektől az egész országból, sőt az egész Monarchiából jöttek Erdélybe az új házasságra való gyors felszabadításban reménykedő házasok.

A protestáns bíróságok közül is kiemelkedett „liberalizmusával” az unitáriusok fóruma, a Kolozs-Doboka-köri Alpapi Törvényszék, amelynek területi illetékessége sajátos módon a Királyhágón inneni országra is kiterjedt. Az orvosnak így nem kellett mást tennie, mint unitárius vallásra térnie – ez január végén történt meg –, s bevárnia az esztergomi szentszék szokásos elutasító végzését, amiben a házassági kötelék felbontására irányzott kérvényeket részeltette: 1888 tavaszán válókeresete már Kolozsváron volt.

Popovics Mária azonban, amint az várható volt, a végsőkig ellenállt:

Megvallom, hogy felperes kedvéért hitemet magamtól el nem dobtam, hogy ő, felperes annál jobban boldogulhasson. Megvallom, hogy nem csaptam fel talmi unitáriusnak, mint ezt Dr. Vörös Richárd tette, hogy annál gyorsabban ketté téphesse Isten és világ előtt szentesített köteléket, hogy annál gyorsabban szentesíthessen egy utált, törvénytelen és erkölcssértő viszonyt

– tette világossá a téteket beadványában. Elleniratában a válókereset elutasítását, ellenkező esetben pedig felperes „ligába vetését” („bűntársával” való házasságkötéstől való eltiltását) követelte.

Az unitáriusok Vörös doktor válópere idején, 1888-1890 között építettek templomot Budapesten a Nagy Ignác utcában.
Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára 

Az unitárius bíróság előtt az efféle érvek rendszerint nem hatottak, mivel a felperesnek elegendő volt a házasság feldúltságának tényét bizonyítania, amit Vörös Richárd kétséget kizáróan megtett. A nagy port kavaró ügyben azonban – különös tekintettel arra, hogy Magyarországon és Ausztriában az évtized derekán számos támadás és kritika érte az egyházi fórum eljárását – a másodfokon eljáró Főpapi Törvényszék óvatosabb volt, s 1888 végén eljárásjogi szabálytalanságra hivatkozva nem hagyta jóvá az eljáró alpapi fórum szokásos bontó ítéletét. Az orvosnak a szentszéken kellett újrakezdenie a pert.

Vörös Richárd ezzel szorult helyzetbe került, hiszen a szentszéken Popovics Máriának alkalma nyílt volna a házasságtörés perrendszerű bizonyítására, ami akár a tervezett új házasság meghiúsulását, sőt büntető eljárást is maga után vonhatott. Végül egyévi huzavona után, 1889 tavaszán mindkét fél belátta, hogy a jogi viszály eszkalációja nem vezet sehová, s megegyeztek a további lépéseket illetően. A Zimány Alajos közjegyző előtt kötött szerződésben a férj kötelezte magát Popovics Mária vagyoni igényei kielégítésére 2000, a perköltségekre további 200 forint kifizetésére. Ez hatalmas összeg volt, hiszen orvosi fizetése ekkoriban évente mindössze 1500 forintra rúgott. A feleség viszont megígérte, hogy nem gördít akadályt a válás útjába: a szentszék elé nem állít tanúkat, s nem hivatkozik a férfi házasságtörésére, valamint nem él jogorvoslattal sem.

A szentszéki per így is további egy évig tartott, s csak a feleséget érintő ágytól-asztaltól elválasztó ítélet megszületését követően, 1890 tavaszán került ismét az unitárius bíróság elé. A Főpapi Törvényszék ezután már nem támasztott nehézséget, s a nyár folyamán felbontotta Vörös Richárd és Popovics Mária házasságát. (A vegyes házassági válóperek korabeli magyar sajátosságaként a bontó ítélet csak a protestáns félre vonatkozott, a katolikus fél jogilag élete végéig (vagy volt házastársa haláláig) házasnak számított.)

Ezzel a „vadházasság” és az abból született gyermekek törvényesítése előtt minden jogi akadály elhárult. Mégis (ismeretlen okból) több mint másfél évig tartott, amíg a pár tényleg egybekelt. Az biztos, hogy Vörös Richárd visszatért az evangélikus vallásra, majd az ősszel kérvényezte vér szerinti gyermekei, Breitzner Elemér, Tibor és Gabriella örökbefogadását. Ugyanakkor a Deák téri magyar evangélikus templomban már a tervezett esküvő időpontját is kitűzték, hiszen a fővárosi polgármesteri hivatal október elején megadta a házasság hirdetése alóli felmentvényt, hivatkozva arra, hogy „nevezettek a házasságnak feltűnés nélkül való megkötésére vannak utalva”. Az esküvő azonban ekkor elmaradt.

Vörös Richárd és Emma Breitzner kapcsolatát talán megsínylette az évekig tartó bizonytalanság és a válóperrel járó anyagi veszteség. Ha így történt, legkésőbb 1891 nyaráig kibékültek, hiszen a következő év tavaszán megszületett második leányuk, Edit. 1892 elején mindenesetre ismét terítékre került a gyerekek örökbefogadása, majd márciusban a házasságkötés ügye. A házasodási terv mögött azonban ekkor már más megfontolások húzódtak meg, mint 1890 októberében: a terhes Emma halálos kórban, rákban szenvedett. Az új esküvő ekként számára immár nem a boldog házasélet ígéretét, csupán azt a vígaszt nyújthatta, hogy nem ágyasként, hanem törvényes feleségként távozhat az élők sorából. Edit születése után alig egy héttel, március 19-én rendezték meg a szertartást – április 1-én a nő már halott volt. Így végződött Vörös Richárd és Emma Breitzner 12 évig tartó kapcsolata.

James Gillray 1805-ben készítette karikatúrasorozatát
a városi középosztályi párok házaséletének “harmóniájáról”

Családi mozaik

Mi lehet a tanulság? A korabeli „vadházasságok” elterjedtsége nem feltétlenül a házasság intézményének megrendülését tükrözte. A jogi és társadalmi tényezők, mint a fennálló házassági kötelék felbonthatatlansága, a válás és a házasságkötés szabályozása és költségei, a felek közötti szociális különbség, a nők hátrányos helyzete, a gyermekek törvényesítésének nehézségei ugyanúgy táplálhatták vagy visszafoghatták az efféle párkapcsolatok formálódását, mint a szekularizáció, azaz a vallásosság meggyengülése, vagy a századvégen bevezetett polgári házasság iránti bizalmatlanság, ellenszenv. A jelenség ezért üthette fel a fejét középosztálybeli párok körében is, akik pedig általánosságban igazán nem vádolhatók a házasságon kívüli együttélés preferálásával.

Azt persze nem lehet megmondani, hogy a középosztálybeli férfiak és nők milyen mértékben léptek életük során, futólag vagy tartósan házasságon kívüli szerelmi kapcsolatra. A Vörös Richárdéhoz hasonló, tartós „vadházasságra” valószínűleg ritkán, és a századforduló után egyre ritkábban kerülhetett sor, ellentétben a szeretőtartással, és a házasságon kívüli, többnyire szexuális tartalmú viszonyok egyéb formáival. Ebben alighanem fontos szerepet játszott a házassági akadályok szerepének csökkenése, s az a fejlemény, hogy a házassági kötelék felbontása jogilag lehetségessé, és társadalmilag egyre inkább elfogadottá vált. Visszatartó erőként hatottak viszont a vagyon átörökítése körüli komplikációk.

Vörös Richárd és Emma Breitzner gyerekeinek esete jól példázza, hogy még egy szerető és gondoskodó apa sem lehetett képes mindvégig összetartani „sokszínű” családját. Az orvos nem sokkal azután, hogy sokéves kedvese, alig kéthetes felesége elhunyt, megismerkedett Mezey János csákvári jegyző leányával, Erzsébettel, akit aztán az év végén el is vett. A magára maradó férfinak nyilvánvalóan olyan nőre volt szüksége, aki háztartását vezeti és Emma Breitzner hat árváját gondozza, neveli. Az esküvőre váró leány készült is erre a szerepre: Vöröshöz írott leveleiben többször felbukkan a gyermekek témája.

Miután a doktornak a Mezey Erzsébettel kötött házasságból még két gyermeke született (1893 őszén egy Andor nevű fia, majd a következő év végén egy leánya, aki az Ilona nevet kapta), a házaspárnak négy különböző kapcsolatból származó összesen nyolc gyermekről kellett gondoskodnia. 1895-ben a legidősebb, Rudolf már 23 éves volt, a legfiatalabb Ilona viszont még csak első életévét töltötte be. Emma Breitzner halála után a nő két korábbi házasságából származó gyermek megkapta (anyai) örökrészét, és pár éven belül önállósult. Redl Rudolf, aki hamar összerúgta a port apjával, eltávozott a családi körből. Lendl Emma néhány év múlva, 1897-ben egy Bereg megyei református lelkész, Pap János felesége lett. A többi gyerek, Tibor, Elemér, Gabriella és Edit még számíthatott Vörös Richárd támogatására, de lassan ők is felnőttek és önálló életet kezdtek.

A Vörös-család fennmaradt irathagyatékán keresztül jól megragadhatók a változások, amelyek a családtagok közötti viszonyban beálltak. A férj és feleség századeleji levelezése már szinte kizárólag a két közös gyermek, Andor („Bandi”) és Ilonka körül forgott. Jellemző, hogy Emma Breitzner alakja korábban is csak a csákvári esküvő előtti levelekben, két alkalommal tűnt fel: egyszer a házasságkötéshez szükséges bizonyítványok beszerzése kapcsán („az elhalt feleséged halotti bizonyítványát”), másodszor emlékének ápolására utalva („Rosszkor ért oda a levelem, mert gondolom, éppen azon a délután voltál feleséged sírján gyermekeitekkel”). A következő két évtizedben sem róla, sem a pár szomszédságában élő feleségről, Popovics Máriáról, sem pedig a válási históriáról nem esik többé szó. A tabusítás és kizárás, úgy tűnik, idővel Vörös Richárd Emma Breitznerrel nemzett gyermekeit is elérte: a századelőn négyük közül már csak Tibort említik meg azután, hogy apja halálát követően anyagi igénnyel mert fellépni a szűkebb családdal szemben.

Vörös Tiborról a két mostohatestvér 1913 nyarán, a megözvegyült anyához, Mezey Erzsébethez intézett levelekben indulatos hangon ír. „Örültem nagyon a Tiborka viccének,” – jegyzi meg epésen Ilonka Besztercebányáról – „azt hiszem, rövidesen ki fogják rúgni azt a féljellemet a bíróságról.” Fivére, Bandi öt nappal később, Városlődről már azt is elárulja, miért foglalkozik a család hirtelenjében Tiborral:

A Tibor pimaszkodása nem új dolog. Egész életében piszok fráter volt és kutyából sohsem lesz szalonna. Ő egyébként nem tudom, milyen jogcímen követelhet itt bármit is. Kikapta mindenből a részét még szegény jó Apánk életében, most újra előáll mindenféle követelésekkel? Jó, hogy a nyugdíjból nem követel részt. Ha olyankor jön, amikor én otthon leszek, úgy kipenderítem, hogy olyat még nem látott. Különben ilyen szemét népségről szinte undorral emlékezem csak meg. Mocskos hiéna és inkább egy eb viselné azt [a] nevet, amit én, mint ő.

A két levél összecsengése nyilván nem véletlen: mindketten nyilván az anya panaszára reagáltak a maguk módján, ki-ki vérmérséklete szerint.

Polgári családi idill a századfordulón. Forrás: Fortepan

Vörös Richárd két nőtől született gyermekeinek további sorsa élesen elüt egymástól. A „tékozló fiúról”, Tiborról nincs több hír, Gabrielláról pedig csak annyit tudunk, hogy 1918-ban a kontinensen végigsöprő influenzajárvány áldozata lett. Elemér foglalkozásából ítélve nem tudta megtartani a polgári életnívót: az 1908-as házasságkötésekor „villamszerelőként”, negyedszázaddal később pedig gépkocsivezetőként fordul elő (három ismert házassága közül egyébként kettő válással végződött). Így járt Edit is, aki későn, 1926-ban ment férjhez egy cipészsegédhez. Maga ugyancsak kétkezi munkából tartotta fenn magát: a házassági anyakönyvben hímzőnőként szerepelt. Mezey Erzsébet fia, Andor ezzel szemben katonatiszt lett, a világháború után főhadnagyi rangban szerelt le, majd nyugalmazása után, 1923-ban magántisztviselőként nősült meg. 1928-ban hivatalosan is felvette a „Veöreös-Kovács” családnevet, amit a nemességét hangsúlyozó szűkebb család tagjai elvétve korábban is használtak. A másik Mezey Erzsébettől származó gyerek, Ilona tanítóképzőt végzett, majd 1918-ban egy banktisztviselőhöz ment feleségül.

Talán nem véletlen, hogy a szűkebb Vörös-család a századelőn már csak azzal a Breitzner-gyerekkel tartotta a kapcsolatot, akihez nem fűzték vérségi szálak: a családi levelezésben a legtöbbször „Rudi”, vagyis Redl Rudolf fordul elő, aki az említésekből ítélve népszerű figurája lehetett a rokoni összejöveteleknek. A jó viszonyt, az anyagi érdektelenségen kívül, az a bocsánatkérő levél alapozta meg, amellyel 1894 nyarán követte meg megbántott mostohaapját:

Ha ifjú éveim távol messzeségébe nézek vissza, addig vissza, ameddig bírok, meddig emlékezetem gyökerei hatolnak, mindig látom a „Doctor bácsit”, ki tett értem, ki szeretett engem, gyengéd apai szeretettel évek során át. Láttam szeretetteljes aggódással betegágyamon, láttam küzdeni sikereimért, láttam örülni azoknak. Ott állt felettem hosszú 12 éven át jóságosan mosolyogva mindig, ritkán elkomolyodott arcvonásokkal, óvva-intve rossztól, de akkor is gyengéd, ha haragos.

A fiú, aki vezetéknevét utóbb „Rédei”-re magyarosította, persze sikeresebb is volt mostohatestvéreinél: doktorált, majd 1905-ben a debreceni iparkamara segédtitkáraként nősült meg.

A családi önérdek zsarnokságát, a hallgatás és felejtés szándékát a legjobban talán Emma Breitzner magányos síremléke szemléltetheti, amely ma is megtalálható a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. A temető átalakítása alkalmával, 1922 nyarán sírját felszámolták, földi maradványait exhumálták és a századelőn épült árkádsor csontkamráiban helyezték el. A temetői nyilvántartásokból nem derül ki, kicsoda és milyen okból kérelmezte a kihantolást. Az árkádsorban egyszerű tábla hirdeti: „Dr. Vörös Richárdné 1856-1892”. (A születési évszám egyébként téves, valószínűleg a halotti anyakönyvben szereplő életkorból lett megállapítva.) Az 1913-ban elhunyt Vörös Richárd és az őt a rákövetkező évben követő harmadik feleség, Mezey Erzsébet viszont együtt, a gyömrői temetőben alussza örök álmát.

 

Kövess a Facebookon, hogy értesülj az új bejegyzésekről!