Családtörténetek blog
„Mert a vének bujaságra – a leánykák erszényre néznek” – Özvegyek és választottjaik
Baros-Gyimóthy Eszter posztja egy felvidéki mezőváros, Csetnek 18. századi anyakönyveinek segítségével ad sokszínű és élettel teli képet arról, mennyire törékenyek voltak a családok a hagyományos társadalomban.
Ahogyan ma, úgy régen is általános volt a nők és férfiak azon vágya, hogy párkapcsolatban éljenek. Egészen a közelmúltig az élet természetes rendjének az számított, hogy ez a vágy a házasságkötéssel teljesedik be. Nem mutatnak mást a Gömör megyei Csetnek evangélikus és katolikus anyakönyveinek 18. századi feljegyzései sem.
Özvegyek válaszúton
Ideális esetben a házasság intézménye mindkét fél számára érzelmi, anyagi és társadalmi biztonságot nyújtott, természetesen kinek-kinek a nemi szerepek által meghatározott módon. Ugyanakkor a magas halandóság következtében elődeinknek a megözvegyülést is az élet velejárójaként kellett elfogadniuk. A házastárs, a szülő halála alapjaiban változtatta meg a család mindennapjait: az életben maradt félnek meg kellett találnia a maga és gyermekei boldogulásának új útját.
A házastárs elhalálozását követően az özvegy nő és férfi több lehetőség közül választhatott. Dönthetett amellett, hogy nem házasodik újra. Az özvegy nő ilyenkor továbbra is viselte férje nevét, birtokolhatta javait; ő lett a háztartás feje, de a gazdasági feladatok ellátásához kérhetett férfisegítséget is a családi körből. Pótolhatta az özvegy az elvesztett társat újabb házasságkötéssel: ebben az esetben a saját, az esetleg az új házastárs által hozott, valamint a közös gyermekek mozaikcsaládot alkottak. Az idősebb korban egyedül maradt ember feladhatta az önálló háztartást, és a már családos gyermekéhez költözhetett, ahol segíthetett a háztartásban és a gyermeknevelésben.
Az újraházasodáshoz természetesen nem volt elég az özvegy szándéka. Az újabb frigy esélyeit több tényező is befolyásolta, úgymint az újra a „házassági piacra” lépő személy neme, életkora, vagyoni helyzete, hogy van-e gyermeke, és ha igen, az milyen korú stb. A kiskorú gyermek felnevelésének kényszere általában az újraházasodás felé terelte az özvegy gondolatait, míg a nagyobb, de még a szülővel élő gyermek inkább a kialakult helyzet az önállóság őrzése felé billentette a mérleget. A gyermek azért is ronthatta az özvegy nők újraházasodási esélyeit, mert a mostohagyerek – a férfi családja szempontjából – veszélyeztethette a javak családon belüli öröklését.
Jan Frans van Dueven: Medici Anna gyászoló özvegyként (1717)
Csetnek és lakói
A Felvidék középső részén, Gömör megyében fekvő Csetnek mezőváros jó minőségű vasércének bányászatáról, és az abból nyert fém megmunkálásáról vált ismertté. A 18. században katolikusok és evangélikusok vegyesen lakták. Mindkét felekezet anyaegyházzal rendelkezett a városban, s ezekhez összesen 11 fiókegyház (filia) tartozott a környékbeli falvakban. Az evangélikus anyakönyvek 1684-től maradtak fenn, míg a katolikus hívek adatait 1735-től regisztrálta az újraéledő egyház plébánosa.
A II. József által elrendelt népszámlálás idején, 1787-ben 2011 lakos élt Csetneken. A 930 férfiből 140-en voltak nemesi származásúak. A városlakók között magas volt az iparűzők és kereskedők aránya, míg a falusi filiákban földművelők éltek. Az egykorú egyházi források szerint az evangélikusok száma kb. 2400, a katolikusoké pedig 1000-1200 lehetett a fiókegyházakkal együtt.
A posztban említett házasságokat jórészt itt kötötték
Csetnek 14. században épült evangélikus temploma
Az újraházasodás esélyei
A csetneki egyházközségekben magas volt az újraházasodások aránya: a 18. században nagyjából minden harmadik házasságkötés esetében özvegy volt legalább az egyik fél. A férfiak – ahogy a korban általában – Csetneken is nagyobb arányban házasodtak újra. Az özvegy nők – leszámítva az 1710. évi pestisjárványt követő évtizedet – kevésbé voltak kelendők a házassági piacon. Nem volt ritka a kétszeri-háromszori újraházasodás sem, de mindkét nemben akadtak „csúcstartók”: az evangélikus Kalay Judit és Németh Katalin egyaránt négyszer ment férjhez, a katolikus Gracza István négyszer, míg az evangélikus Getzeg István ötször nősült!
A férfiak előnyösebb helyzete több területen is megmutatkozott. Nekik nemcsak gyakrabban, hanem gyorsabban is sikerült újraházasodniuk. Idősebb korukban is nagyobb eséllyel találtak maguknak házastársat, aki legtöbbször fiatalabb volt náluk, és nem is feltétlenül özvegy nőt választottak.
A 40 év alatti korban megözvegyült férfiak 80 százaléka újraházasodott, de még a negyvenes éveikben járó férfiak fele is új családot alapított. Voltak persze, akik azért nem nősültek meg újra, mert egyszerűen nem maradt rá idejük: maguk is hamarosan elhaláloztak. A katolikus Zoller János például 1806. szeptember 10-én temette el feleségét, és október 29-én már az ő neve is bekerült a halotti anyakönyvbe – a másfél hónapos özvegyet a plébános már „vőlegény”-ként jegyezte be!
Az ötven fölött megözvegyült férfiak nagy többsége már a gyermekeire támaszkodva élte le hátralévő éveit, de azért 30 százalékuk még újranősült. Utóbbiak közé tartozott például nemes Csiszár János, aki 70 éves korában kísérte oltárhoz második feleségét, Czigler Annát, míg nemes Feledházy György saját bevallása szerint 79 éves volt, amikor megesküdött a 48 éves özvegyasszonnyal, Benedicty Annával.
A nők esetében gyorsabban és drasztikusabban csökkentek az új házasság esélyei. A húszas éveikben megözvegyült feleségeknek még a kétharmadát, a harmincasoknak nagyjából a felét vezették újra oltár elé. A 40 éves kora után egyedül maradt csetneki nőknek viszont már csak a 15 százaléka talált új házastársat magának.
Özvegyasszony gyermekével és házaspár újszülöttel a göttingeni városháza dísztermében
Az özvegyen maradók
Nem számított ritkaságnak az sem, ha házastársuk halála után nők és férfiak a végleges özvegységet választották, akár még termékeny életkorban is, ha a megélhetésükhöz nem volt szükségük új házasságra. A nők esetében vonzó kilátás lehetett, hogy az özvegyasszonyok olyan tág jogkörrel rendelkeztek gyermekeik és vagyonuk felett, amilyenről férjes asszonyként nem is álmodozhattak. Néhány példa a halálig tartó hosszú özvegységre:
A katolikus Lendaczky János 37 éves korában temette el feleségét, majd 21 évig viselte az özvegységet. 25 évig élt házastárs nélkül a 39 évesen megözvegyült, evangélikus vallású Kompanik János. Bodó Eszter 32 éves korában vesztette el férjét, nemes Lány Jakabot, és utána még 28 évig élt egyedül. Húga, Rebeka, aki Lány Sámuel felesége volt, 29 évesen temette el urát és 26 évig élt még.
Mária Terézia királynő férje, Lotharingiai Ferenc császár halála (1765) után az életéből hátralévő 15 évben csak gyászruhában jelent meg a nyilvánosság előtt.
Anton von Maron festménye, 1772 körül
A gyászév hossza
Hogy mennyi idő telt el a régi házastárs elvesztése és az új frigy megkötése között, nagyon különböző lehetett. A csetneki evangélikus férfiak általában betartották a „gyászévet”, míg katolikus társaik átlagosan csak kilenc hónapig éltek feleség nélkül. Az evangélikus nők ezzel szemben átlagosan 2,6 évig, a katolikus nők pedig 3,4 évig viselték az özvegységet. Az özvegy nők csupán az 1710. évi pestisjárvány után kerültek feltűnően jó pozícióba a házassági piacon: a következő évtizedben átlagosan egy éven belül „elkeltek”!
Nem meglepő, hogy a fiatalabbak kötöttek leggyorsabban új házasságot. A feleségüket 35 éves koruk előtt elvesztő férfiak kétharmada egy éven belül újra családot alapított. Mivel a kisgyermekekről való gondoskodás és a háztartás ellátása teljesen idegen volt a férfiszerepekről alkotott korabeli felfogástól, szükségszerű volt a gyors újranősülés. Különösen sürgős volt az anya és feleség pótlása, ha nem volt idősebb lánygyermek vagy nőrokon, aki legalább átmenetileg ellátta volna ezeket a feladatokat.
Különleges csoportot alkottak azok a férfiak, akiknek a felesége szülés közben vagy gyermekágyban vesztette életét. (Az anyát nagyon gyakran követte az újszülött is.) A már említett Getzeg Istvánnak a második és a negyedik felesége is szülés közben vesztette életét. Az így megözvegyült evangélikus férfiak 2–4 hónapon belül nősültek újra.
Az evangélikus Szpisak Mária 1777. július 9-én, 20 éves kora előtt halt meg, férje, Majoros Mihály és 8 hónapos fia gyászolta. Az apa már augusztus 5-én, azaz 27 nap (!) elteltével oltárhoz vezette a szintén özvegy Galló Máriát, aki bizonyára segítségére volt a csöppség ellátásában. A rochfalvai katolikus Kupetz János a 7 éves Katalinnal, a 3 éves Jánossal és a 2 hónapos Máriával maradt egyedül, amikor második felesége, Anna 1799. szeptember 14-én elhalálozott. Két hónap sem telt el, és október 6-án már az esketési anyakönyvben találkozunk a 42 éves férfi nevével, aki oltárhoz vezette 23 éves menyasszonyát, Chovanecz Zsuzsannát.
A csetneki evangélikus templom oltára
A fiatal, még jó néhány évig termékeny korban lévő özvegyek általában egy-két éven belül újra asszonnyá és (mostoha)anyává válhattak. 35 felett viszont már nem volt ritka, hogy akár négy vagy több év múlva tudtak csak újraházasodni. Életkortól függetlenül hosszabb ideig – átlagosan közel két évig – kellett keresgélnie azoknak az asszonyoknak, akik kiskorú gyermekkel maradtak magukra.
A csetneki Levi Mátyás 1733. november 25-i halálakor özvegyét, a 41 éves nemes Kasacz Évát és hat élő gyermekét hagyta hátra, akiknek életkora négy és húsz év között volt. Bizonyára az idősebb gyerekek segítségére is számíthatott az özvegy a négy esztendő alatt, ami a nemes Kalay Pállal kötött házasságáig eltelt. A nemesi származású Albini Zsófia 43 évesen, 3 hónapos magzattal a szíve alatt özvegyült meg 1780. január 18-án. Elsőszülött lánya ekkor már családot alapított, és fia is 18 éves volt. Zsófia 3 év elteltével állt újra oltár elé az 52 éves, mindössze 44 nap óta özvegy nemes Biriny Ádámmal, akinek 30 évig tartó első házasságát nem kísérte gyermekáldás. Feltételezhető, hogy Birinyi a saját gyermek utáni vágy miatt nősült újra ilyen gyorsan. Az új házastársaknak idős koruk ellenére egy közös lányuk született, aki azonban 3 éves korában meghalt. Ettől kezdve Zsófia első férjétől posthumus született Anna lányát nevelték együtt. A katolikus, magát 34 évesnek valló Tamás Katalin tíz hónapnyi özvegység után lett a 20 éves, evangélikus, nőtlen ifjú, Barnák András felesége. Katalin 3 leánygyermekével alkották az új családot: a 12 éves Zsuzsannával, a 9 éves Máriával és a 6 éves Katalinnal. Az a körülmény, hogy négy „elárvult nő” maradt férfi nélkül, valószínűleg hozzájárult az anya gyors újraházasodásához, és a szokatlanul nagy korkülönbség elfogadásához is. Arról nem tudunk, hogy a párnak közös gyermeke is született volna.
Természetesen találkozhatunk hosszú özvegyi idővel is az újraházasodók között. A 31 éves özvegyember, nemes Pécsy János 1741-ben 11 évnyi özvegység után vezette oltárhoz a 20 éves nemes hajadont, Tul Máriát. (Első feleségét húsz évesen vesztette el a csecsemővel együtt.) Nemes Sebők József közel 12 özvegyi év elteltével vette feleségül Hamorsky Annát. Az első házasságból egy leánygyermek volt életben: Julianna az új anya érkezésekor 13 éves lehetett, és a későbbiekben 9 féltestvére született. 1778. június 30-án, 1 hónapnyi özvegység után nősült újra Budinsky Pál; a menyasszony, a 45 éves Német Anna viszont – ha hihetünk a bejegyzéseknek – ezelőtt 21 évig viselte az „özvegyi fátylat”!
Peter Fendi: A katonatiszt szegény özvegye (1836)
Özvegy férfiak, hajadon lányok
Gracza István csetneki sörfőző négyszer házasodott. Az első házasságát a korban késeinek számító módon, 27 évesen kötötte. Választása később is mindig 20-25 év közötti hajadonokra esett. Az utolsó házasságkötésekor az 59 éves férfi a nála 34 évvel fiatalabb Kolisch Máriát vezette oltárhoz. Gracza a két első házassága után két-két, 10 év alatti gyermekkel özvegyült meg, ami megmagyarázza, hogy 2-4 hónapon belül mindig új asszonyt, anyát hozott a házhoz.
Gracza István választásait tipikusnak tarthatjuk: az özvegy férfiak – korra való tekintet nélkül – szívesebben választottak hajadon leányokat új házastársuknak. Ez persze gyakran a felek nagy korkülönbségét eredményezte. A 61 éves özvegyember, nemes Tubel Jakab 1736 januárjában állt oltár elé a 18 éves Umbehauen Erzsébet nemes hajadonnal.
A csetneki özvegy nők döntő többsége viszont özvegy férfi oldalán lépett újra házasságra. Ritkán, de előfordult azért, hogy akár 15–20 évvel fiatalabb, nőtlen ifjakkal kötöttek házasságot. Belicza Marina 50 év feletti özvegyasszonyt a nőtlen Ziman András vette el, aki közel 24 évvel volt fiatalabb; az özvegyasszonynak nem volt árvája az első férjétől és a másodiktól sem született gyermeke. A 40 éves evangélikus özvegy Hartman Zsuzsanna 1792-ben lépett a katolikus oltárhoz a 22 éves Kánya Mihállyal.
A katolikus özvegyasszonyok kisebb arányban léptek házasságra fiatalabb férfival, illetve a házastársak életkori különbségei sem voltak olyan magasak. Pedig a protestáns egyházi források is újra és újra tiltották a jelentős korkülönbséggel kötött házasságokat, hiszen „ezek a házasságok magukban hordozzák a várható gyermekáldás iránti reménytelenséget”. Az ilyen házasságokból ráadásul nagyobb valószínűséggel maradtak ellátatlan árvák, akik a gyülekezetet számára terhet jelentettek.
„A vének bujaságra – a leánykák erszényre néznek” – írta Bod Péter „Synopsis juris connubialis” című, 1763-ban megjelent, a házassági jognak, valamint a házasságal kapcsolatos kérdéseknek szentelt művében. A tudós erdélyi református prédikátor szerint a házastársak közötti viszálykodás sok esetben a felek nagy korkülönbségére vezethető vissza.
A fiatal nő az öreg férfi erszényébe markol, az ő szemét meg az erotikus vágy homályosítja el.
Hans Baldung Grien: Egyenlőtlen házasság (1507)
Szabados özvegyek
A magas csecsemő- és gyermekhalandóság minden családot érintett, így a mozaikcsaládokba átlagosan csak egy-két gyermeket vitt az özvegy fél. Mivel az özvegy nők általában szültek már, bizonyítottan termékenyek voltak, és ugyanez érvényes a volt férjek többségére is. Nem véletlen tehát, hogy az újraházasodás és az első közös gyermek megszületése között átlagosan rövidebb idő telt el, mint az első családjukat alapítók esetében.
Az egyszer már házasságban élt nők és férfiak valószínűleg „szabadosabban” viszonyultak a házasság előtti vagy azon kívüli nemi élethez, mint a hajadonok és a legények. A keresztelési anyakönyvekben több törvénytelen ágyból született gyermek neve mellett olvasható, hogy édesanyja „relicta vidua” (hátrahagyott özvegy). Amennyiben a szülők összeházasodtak, úgy a gyermeket a házasság révén törvényesítették. Ezt az anyakönyvben a „spurius” (házasságon kívül született) jelző áthúzásával jelölték.
Csiszár András csetneki nemes özvegyember 1807. június 6-án vezette oltárhoz Pongrácz Máriát a csetneki evangélikus templomban. Az ekkor 65 éves férfi és a 28 éves hajadon kapcsolata nem volt frisskeletű. Mária későbbi férje házában szolgált, amelyet egy 3 évvel korábbi keresztelési bejegyzés igazol. 1804. december 19-én tartották ugyanis keresztvíz alá Pongrácz Mária csecsemő lányát, akit a lelkész törvénytelenként jegyzett be az anyakönyvbe. A kis Mária „ismeretlen” apja minden bizonnyal a gazda lehetett, aki egyébként ekkor már több mint hat év óta élt özvegységben. A feltételezést támasztja alá a „spurius” jelző utólagos áthúzása a házasságkötés után. Két évvel később megszületett a házaspár első törvényes gyermeke is, akit 11 hónapos korában temettek el. A férj 1811 februárjában, 68 éves korában halt meg. A 33 éves korában megözvegyült Pongrácz Mária nem lépett újra házasságra, de a keresztelési anyakönyvben háromszor is feltűnik a neve: további három gyermeket szült, és mindhármat törvénytelenként jegyezte be a lelkész.
Két lap a csetneki evangélikus egyházközség születési anyakönyvéből: 1683 és 1755.
Mostohák és féltestvérek
A magas felnőttkori halálozás következtében a gyermekek is gyakran kerültek új élethelyzetbe. Azoknak a kiskorú gyermekeknek a halálozási valószínűsége például, akik az édesanyjukat vesztették el, megduplázódott. Ha viszont már bekerültek egy mozaikcsaládba, felnövési esélyeik nem tértek el azokétól, akik vérszerinti szüleikkel éltek.
Getzeg István elsőszülött lánya, Zsuzsanna 1743. augusztus 6-án született. 5 éves korában vesztette el anyját, és nemsokára a kistestvérét is eltemették. Az elkövetkezendő 14 évben négyszer kapott új anyát, és legalább négy féltestvére született, akik közül egy sem maradt életben. (Zsuzsanna minden mostohája hajadonként lépett oltár elé, nem hozott féltestvért a házasságba.) Amikor 19 évesen férjhez ment a hámorfalvi Boldis Andráshoz, ő volt az egyedüli élő gyermeke apjának. (Igaz, az apa ötödik házasságában 3 évvel később született egy kislány, aki még megérhette a felnőttkort.)
Zsuzsanna példája szemléletesen tükrözi, hogy az életben maradt gyermek hányszor találkozhatott a családját érintő tragédiákkal. Gyerekfejjel látta testvérei, édes- és mostohaszülői halálát. Meg kellett tanulnia az ehhez kapcsolódó érzelmek kezelését, az újrakezdést, az új szülő, a mostoha- és féltestvérek elfogadását. Aztán felnőtt fejjel jó eséllyel új szerepben, de ugyanazokat az életeseményeket élte át: eltemette gyermekeit, nagy valószínűséggel házastársát is, és ilyenkor őt állította döntés elé az élet…
Az árvák sorsa minden korban hálás téma volt az irodalom és a képzőművészet számára. A témával foglalkozó művek jó eséllyel számíthattak pozitív fogadtatásra a közönségnél.
Thomas Benjamin Kennington: Árvák (1885)
Kövess a Facebookon, hogy értesülj az új bejegyzésekről!
